„Egy nagyon nagy szívű, nagy harcos volt" – tíz éve nincs köztünk Buzánszky Jenő
)
)
A dombóvári születésű Buzánszky a Dombóvári Vasutasban kezdett futballozni, majd 1946-ban került a PVSK-hoz, amikor az kiesett az NB I-ből. A következő évben a Dorog igazolta át, ahol 1960-as visszavonulásáig futballozott. A válogatottban 1950 és 1956 között 49 alkalommal szerepelt, egyetlen vidéki alapembere volt az Aranycsapatnak. Tagja volt az olimpiai győztes együttesnek 1952-ben Helsinkiben, játszott 1953-ban Londonban, Anglia ellen az évszázad mérkőzésén (6:3), majd az 1954-es vb mind az öt meccsén, így az elbukott berni döntőben is.
– Az én életem olyan volt, hogy arra mentem, amerre a labda gurult. Hogy eredményt érjünk el, ahhoz tisztában kell lennünk önmagunkkal. A tudás nem elég, csak egy Isten adta lehetőség, amivel élni és visszaélni is lehet. Tudni kell, mit kezdjünk a tehetségünkkel. Ma dolce vita meg diszkó van, első a pénz, utána jön a foci. A mi időnkben fordítva volt, első volt a foci. Sok mindenről le kell mondani az eredményekért, ha pedig valaki eljutott odáig, hogy címeres mezben futballozhat, annak még többet kell tenni. Én 1942-ben szívtam el két cigarettát, megkóstoltam, s ennyit dohányoztam életemben. Részeg soha nem voltam, kocsmába nem járok – mint sokan, akik lemennek, hogy dicsérjék őket és fizessenek nekik egy-két fröccsöt a drukkerek. Mindent a sportnak, a futballnak szenteltem, ami meghozta a megbecsülést – mondta 2014-ben a Mandinernek Buzánszky, aki edzőként és sportvezetőként, az MLSZ elnökségi tagjaként is sokat tett a magyar labdarúgásért.
)
Örökségét fia, ifjabb Buzánszky Jenő ápolja.
– Én ebbe nőttem bele. Óvodáskorom óta folyamatosan mentem vele, a legtöbbet Hidegkuti Nándi bácsival és Grosics Gyulával mozogtunk az országon belül, mindenféle haknikra, élménybeszámolókra. 8-10 éves koromra nem nagyon volt olyan település, ahol ne jártam volna már. Az utazások során nagyon sok jó sztorit meséltek a régi meccsekről, és ment egymás heccelése, rengeteget nevettünk. Nem jegyeztem meg sok mindent, de minden egyes beszélgetésnél legalább egyszer elhangzott Grosics Gyulával kapcsolatban: „Gyulám, ne izgulj, egy virág mindig lesz a sírodon, amit én fogok majd vinni” – emlékezett vissza a Blikknek.
A csapattárs Bozsik József fia, Bozsik Péter nagyon kedvelte Jenő bácsit.
– Egy nagyon nagy szívű, nagy harcos volt, mint sportoló, a magánéletben pedig egy végtelenül jó szándékú, jó kedélyű, sztorizós, nem utolsósorban nemzeti érzésekkel megáldott ember volt. Én nagyon kedveltem a habitusát – mondta lapunknak a korábbi szövetségi kapitány.
Az Aranycsapat tagjainak leszármazottai különben máig jóban vannak egymással.
– Az utóbbi időben fokozódott az összetartásunk, mióta megalakult az Aranycsapat Testület, több rendezvényre összejárunk, koszorúzásokon összefutunk, jó kapcsolatban vagyunk mindannyian – árulta el Bozsik.
)
)
)
)
)
)
)