Egyetlen jelölt van a Zalaegerszeg kispadjára

Boér Gábor, a zalaegerszegi csapat vezetőedzője a labdarúgó MOL Magyar Kupa döntőjében játszott Budafoki MTE - ZTE FC mérkőzésen a Puskás Arénában 2023. május 3-án. MTI/Koszticsák Szilárd
A Zalaegerszeg a héten bebiztosította az NB I-es bennmaradást. Most pedig azon dolgoznak, hogy a jövő szezonra felálljon a szakmai stáb.

A kupagyőztes ZTE FC-nél most már előre tekintenek, Sallói István, a visszatért sportigazgató erről is beszélt a ZAOL.hu-nak. 

„A minimális célt elértük" – szögezte le Sallói István. „Amire Végh Gábor tulajdonos felkért bennünket, azt teljesítettük Boér Gábor vezetőedzővel, hiszen megnyertük a Magyar Kupát, és a csapat bent maradt az élvonalban. A klubnak viszont volt egy éves célkitűzése, mégpedig az első hat hely valamelyikének a megszerzése. Ezt még szeretnénk elérni."

A lap megkérdezte azt is, hogy a szezon végéig kinevezett Boér Gábor vezetőedző sorsa mi lesz a klubnál.

Teljesen elégedettek vagyunk a munkájával, és annyit talán elárulhatok, ő az egyedüli jelölt. Megállapodás egyelőre nincs, de a bajnokság végéig szeretnénk, ha ez is megtörténne. Sok idő nem lesz ugyanis a zárást követően, a csapat mindössze két és fél hét pihenőt kap, hogy újra munkába álljon. Június végén egy edzőtábort tervezünk, július 27-én pedig az Európa-Konferencialigában a második selejtezőkörben megkezdjük a szereplésünket.

Olvasta már?