Egyre nagyobb bajban a Sopron: újabb vereség az Euroligában
)
Az áprilisban 17. magyar bajnoki címüket begyűjtő soproniak - akik 2022-ben megnyerték a kontinentális elitsorozatot - két hete hazai vereséggel tértek vissza az Euroligába. Az időközben szlovén szövetségi kapitánynak is kinevezett Gáspár Dávid vezetőedző együttese 82-54-re kikapott a francia Carolo Baskettől, majd a második körben 82-65-re alulmaradt az olasz Schio vendégeként is.
A harmadik fordulóban sem a zöld-sárgáknak állt a zászló, mivel az Euroliga egyik favoritját fogadták - a Galatasaray veretlenül vezette a B csoportot, emellett a hazai bajnokságban is megnyerte mindhárom mérkőzését. Az isztambuliak soraiban ott volt a magyar válogatott Juhász Dorka, aki idén a Schiótól igazolt a török elitalakulathoz.
Az NB I-ben öt forduló után százszázalékos soproniak ugyan a rossz kezdés (4-18) után egy bravúros sorozattal a második negyed elejére fordítottak (22-18), de a nagyszünetben így is négypontos hátrányban voltak. A második félidőben aztán a törökök felőrölték a soproniak ellenállását és simán győztek.
A mezőny legjobbja 21 ponttal és 10 lepattanóval Juhász Dorka volt.
A Sopron Basket jövő szerdán a Carolo Baskethez látogat. A négy kvartett első három-három csapata jut majd tovább a második csoportkörbe, a negyedikek pedig az Európa Kupában folytatják szereplésüket.
A magyar bajnoki ezüstérmes Szombathely a Bajnokok Ligája bulgáriai selejtezőcsoportjában kezdte meg a nemzetközi szezont, de már a negyeddöntőben kiesett, így eggyel "lejjebb", az Európa Kupába sorolták át. Milos Konakov vezetőedző együttese az EK nyitányán 97-82-re kikapott Zaragozában, a Bakken Bears pedig odahaza szenvedett 102-94-es vereséget a ciprusi Anorthoszisz Famagusztától.
Az NB I-ben 4/1-es győzelmi mérleggel álló vasiak a meccs elején "beragadtak", de 12 pontos hátrányukat előbb eltűntették, majd a második negyed hajrájában már öttel is vezettek. A nagyszünetben egy pont volt a különbség, és bár a hajrára a dán dolgozták le az időközben már 12 pontra is hízó lemaradásukat, a hajrá a Falcóé volt.
Perl Zoltán, a válogatott alapembere 21 ponttal zárt.
A Falco egy hét múlva a selejtezőből érkezett Anorthoszisz Famaguszta együttesét fogadja.