A 2300 négyzetméter alapterületű, csaknem 1400 négyzetméteres játéktérrel rendelkező csarnokban kétszáz ülőhelyet biztosítanak a nézőknek, akiknek egy része a galériáról is követheti az edzéseket, mérkőzéseket. A jövőre centenáriumára készülő PEAC 2023-ban a közeli öltözőszárnyat is bővíti és összekapcsolja a sportcsarnokkal, szintén TAO-beruházás keretében.
A közleményben idézték Miseta Attilát, a PTE rektorát, aki kiemelte: a PEAC pécsi, Stadion utcai sporttelepén zajló fejlesztések – így a kézilabdacsarnok, a birkózócsarnok és a már elkészült műfüves pálya beruházása – a klub pályázatai révén valósulhatnak meg.
A rektor megjegyezte: a beruházásokból nemcsak a PEAC sportolói, hanem az egyetemisták is profitálnak, ugyanis a felújított és létrehozott új sportinfrastruktúra az egyetemi testnevelés részére is nyitva áll majd. Decsi István, a PEAC társadalmi elnöke, a PTE kancellárja a keddi ünnepségen a tájékoztatás szerint azt mondta, hogy a beruházás hiánypótló, hiszen jelenleg az egyetemi sportinfrastruktúra nem tudja kiszolgálni a testnevelési, versenysport és hallgatói szabadidősport igényeit, a fejlesztések révén a helyzet jelentős mértékben javulhat.