Hirdetés

Elhunyt a Ferencváros egykori védője, a Veszprém legendás csapatvezetője

Győri-Kiss István hét NB I-es bajnokin lépett pályára a Fradi mezében. Fotó: VSC Veszprém
Egykoron szerepelt a Ferencvárosban, a veszprémi labdarúgásban pedig visszavonulását követően tette le névjegyét. Győri-Kiss István, népszerű becenevén Kopogó életének 90. évében távozott, írja a VEOL.
Hirdetés

A veszprémi futball környezetében nem akadt olyan, aki ne ismerte volna Kopogót. Győri-Kiss István 1936-ban Miskolcon született, szerepelt a Pécsi VSK csapatában, majd a Ferencvároshoz került. A fővárosi zöld-fehérek mezét összesen 11 alkalommal húzhatta magára, ebben volt NB I-es, barátságos és nemzetközi találkozó is.

Hirdetés

Első mérkőzését 1958 augusztusában játszotta a Fradiban, két hónappal később, első tétmeccsén már kezdő volt a Miskolci VSC ellen 3–0-ra nyertes csapatban. Csapattársa volt többek között az olimpiai és Európa-bajnoki bronzérmes Rákosi Gyula, vagy az egyedüli magyar aranylabdás, Albert Flórián. A budapesti időszakot követően a Pécsi Dózsa volt a klubja, majd a Szombathelyi Haladást erősítette

Labdarúgó pályafutása után költözött Veszprémbe

Visszavonulása után került a Veszprém labdarúgócsapatához, ahol hosszú éveken át technikai vezetőként, csapatvezetőként tevékenykedett.

Legfrissebb videók
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés