Majoross Gergely: A különbség legalább ekkora a két csapat között

A magyar válogatottnak nem volt esélye a csehek ellen (Fotó: MJSZ/Vörös Dávid)
Majoross Gergely, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya szerint legalább akkora a különbség csapata és a címvédő Csehország között, mint amit a 6–1-es végeredmény mutat a dán-svéd közös rendezésű világbajnokság negyedik fordulójában.

Azt hiszem, jól tettük a dolgunkat, jól védekeztünk, pedig sok nehézséggel szembesültünk az aktuális világbajnokkal szemben, csak kevés momentumunk volt az első harmadban. A második harmad ebből a szempontból sokkal kiegyensúlyozottabb volt, és elmondhatjuk, hogy ezt egyenlőre hoztuk a címvédővel szemben. Összességében többé-kevésbé jól játszottunk, egy-egy gól talán elkerülhető lett volna. A különbség legalább ekkora a két csapat között

– mondta az MTI-nek Majoross.

Hozzátette, pénteken nem este, hanem már délután játszanak a házigazda, és szintén hárompontos dánokkal, így a program nem a válogatottjának kedvez.

„A hazaiak ma pihentek, mi pedig most este játszottunk a legélesebb ellenféllel. Az a célunk, hogy mindenkivel szemben a legjobbunkat nyújtsuk, azt hiszem, így volt ez százszázalékosan most is, és így lesz ez pénteken is” – emelte ki Majoross.

Szerinte a csehek elleni meccs tanulsága az volt, hogy ezen a szinten, és még itt is kiemelkedőnek számító csapat ellen nagyon gyorsan történnek az események, és ezt a fajta játéktempót nehéz lekövetni.

„Annyira kreatívak a támadóharmadban, hogy ezzel nem igazán tudtunk mit kezdeni. Sokszor be kellett szűkülnünk saját kapunk elé, és nem volt lehetőségünk, hogy agresszívak legyünk, de ez mégis sokszor elég jól működött” – jegyezte meg.

Majoross szerint a magyaroknak a csehekhez hasonló csapatok ellen a legnehezebb játszaniuk, mert nem tudják előre látni, nem tudják kiolvasni, mi fog következni.

Az ellenfél sokféle játékot képes játszani a támadóharmadban a koronggal, van hogy lő, van hogy hosszút passzol, van hogy rövidet, sokat forognak a játékosok, a hátvédek is csatlakoznak a csatárokhoz. Nagyon nehéz előre olvasni, mindenre csak reagálni tudunk, akciók helyett reakcióink vannak, ezek égetik az energiát és kergetjük őket

– mondta Majoross.

A három vereséggel és egy győzelemmel bennmaradást érő helyen álló magyarok pénteken a házigazda dánokkal találkoznak 16.20-kor Herningben.

Ezt olvasta már?

Legfrissebb videók