Elképesztő összeg: Erdei Zsolt elárulta, mennyi volt a legtöbb pénz, amit egyetlen bokszmeccsért kapott – videó

Erdei Zsolt 2007-ben volt a profi pályafutása csúcsán, ekkor volt a legjobb a fizetése németországi klubjánál /Fotó: RAS-archívum
Hajdú Péter is megdöbbent, amikor megtudta, mennyi pénz ütötte egyetlen mérkőzésért az egykori profi bokszoló markát.

A Blikk egy cikkben már megemlékezett Erdei Zsolt látogatásáról Hajdú Péter műsorában, ám nem csak a magánéletének drámái kerültek szóba az Összevárva Hajdú Péterrel című műsorban, hanem természetesen Madár profi sportolói karrierje is.

Hajdú már rögtön a beszélgetés elején rákérdezett, hogy melyik meccs volt az, amivel az ökölvívó a letöbb pénzt kereste, az összeg pedig még őt is igencsak meglepte.

Talán a 10. címvédő világbajnoki mérkőzésem volt, és talán Magyarországon bokszoltam a Syma-csarnokban. Ez egy nagyon jó évem volt, 2007-ben lehetett talán – mondta Erdei Zsolt, aki ezután számszerűsítette is az összeget, habár azt hozzátette, hogy nem tudja, hogy ebből a meccspénzből végül pontosan mennyi maradt a zsebében.

Az a baj, hogy ezt nehéz kiszámolni, mert a meccspénzem az 730 ezer euró volt, viszont abból lejött egy menedzseri jutalék, plusz abból adózni kellett.

– mondta Erdei, aki ekkor már rutinos és sikeres profinak számított és ez a nagyjából 100 millió forintos összeg volt a maximum, amit zsebre tehetett egy meccs után. Ehhez képest például az első világbajnoki ütközetén „mindössze” 7-8 milliót kapott.