Hirdetés

Ellehetetlenítik az együttest, más városba költözhet a magyar kosárlabdacsapat

A női kosárlabda NB I-ben szereplő TARR KSC Szekszárd előkészületeket tesz annak érdekében, hogy a felnőtt csapatot más városba költöztesse.
Hirdetés

A klub csütörtökön este közösségi oldalán jelentette be szándékát. 

„Tájékoztatjuk szurkolóinkat és támogatóinkat, hogy a Szekszárd Közgyűlése részéről klubunk felé mutatott, ellenségesnek tekinthető, munkánkat ellehetetlenítő lépések okán kénytelenek voltunk megkezdeni az előkészületeket a felnőtt csapatunk tevékenységének, hazai mérkőzéseinek más városba költöztetése érdekében. Ugyanis a képviselő-testületi ülésen született döntés a városi sportcsarnok használata vonatkozásában kilátástalan helyzetbe sodor bennünket” – írta Facebook-oldalán a klub, egyúttal köszöntetet mondott a városi önkormányzat azon képviselőinek, akik támogatták az egyesületet és kérte szurkolói „megértő támogatását” a jövőben is. 

Az NB I-ben tíz forduló után a negyedik helyen álló klub azzal zárta bejegyzését, hogy a „költözés lezárásáig az ügyben további nyilatkozatot semmilyen fórumon” nem kíván tenni.

Hirdetés

Ezeket olvasta már?

Hirdetés
Hirdetés