Megszenvedik az izraeli sportolók a Hamász terrorakcióját

Coubertin báró, a modern kori olimpiák atyja írta az Óda a sporthoz című versében: „A Béke vagy te, sport, a népeket egymáshoz fűző szép szalag, és testvérré lesznek mind általad…” Hát nem. Sajnos nagyon és egyre inkább nem.

Az elmúlt másfél évben számtalan alkalommal írtunk arról, milyen faramuci helyzeteket teremt Oroszország háborúja. A megtámadott Ukrajna sportolói gyakran nem állnak ki orosz ellenfelükkel szemben, ha meg igen, akkor a meccs végi gratuláció marad el. Érthető és mégis elkeserítő.

Ki ne hallott volna róla: azóta kitört egy újabb háború. Miután a Hamasz terroristái október 7-én betörtek Izraelbe, s ott több mint ezer embert lemészároltak, majd kétszáz tússzal visszavonultak. Izrael teljes hadierejével rátámadt Gázára, s a harcokban rengeteg a civil áldozat is. És persze ennek sem maradt el a sportbéli következménye.

A legfrissebb incidens a Montpellier-ben zajló cselgáncs Európa-bajnokságon történt, ahol a nők 48 kilós versenyében a török Tugce Beder nem volt hajlandó kezet fogni az őt legyőzőt izraeli Tamar Malcával.

Ez azért párját ritkító eset, mert eddig csak az arab sportolók bojkottálták izraeli riválisaikat.

Mert azért más a helyzet, amikor egy palesztin sportoló hallatja a hangját.

A birkózó Rabbia Khalil a kilenc hónap múlva kezdődő párizsi olimpiára szeretett volna kvalifikálni, de most érthető okokból máson jár az esze.

Hogyan is gondolhatnék a sportra és beszélhetnék a palesztin birkózószövetséggel Rámalláhban a jövőbeli tervekről, amikor Gázában a honfitársaimat ölik és az életükért küzdenek?

A Németországban élő sportoló előrevetíti: „Feltételezem, hogy egyre több arab- vagy palesztinbarát sportoló fogja bojkottálni a versenyeket, ha izraeli riválissal kell megmérkőznie”.

Tegyük azonban hozzá, a most folyó harcokat megelőzően is folyamatosak voltak arab sportolók részéről az incidensek izraeli ellenfeleikkel szemben. Csak néhány példa:

Az algériai cselgáncsozó, Fethi Nourine azért lépett vissza a 2020-as tokiói olimpiától, mert el akarta kerülni az izraeli Tohar Butbul elleni esetleges párharcot a második fordulóban. Négy évvel korábban, Rio de Janeiróban az egyiptomi dzsúdós, Islam es-Shehaby nem volt hajlandó kezet fogni az izraeli Or Sassonnal. A 2008-as pekingi játékokon az iráni úszó, Mohammad Alirezaei bojkottálta a versenyt, mert többek között az izraeli Tom Beeri ellen kellett volna küzdenie. Az izraeli teniszezőt, Shahar Peert 2009-ben eltiltották a dubaji WTA-tornán való részvételtől, 2017-ben Abu-Dzabiban az izraeli dzsúdósoknak nemzeti jelképek nélkül kellett versenyezniük, s a nemzeti himnuszukat sem játszhatták el a tiszteletükre.

Hasonló incidensek áldozata volt többször is Yoel Razvozov izraeli dzsúdós, aki 2004-ben és 2005-ben is ezüstérmet nyert az Európa-bajnokságon. Razvozov két évvel ezelőtt egy német rádiónak nyilatkozott:

Az ellenfeleimet sajnáltam a legjobban. Hozzám hasonlóan ők is versenyezni jöttek és érmet akartak nyerni. Láttam a könnyeiket és a csalódottságukat, amiért országuk vezetése ilyen helyzetbe kényszerítette őket.

És ez a lényeg: a döntést mindig „odafent” hozzák meg, és „idelent” szenvedik el a következményeit.

A focit is megnyomorítja ez a helyzet...