Először szólalt meg a Red Bull Racing csapatfőnöke, miután ejtették a vádakat

A Red Bull Racing szerdán jelentette be, hogy a Christian Horner ellen felhozott vádakat elutasították. A csapatfőnök először szólalt meg a döntés óta.

Az osztrák istálló vezetője a szezon első versenye előtt nyilatkozott az ítélethozatalt követően.

„Csak örülök, hogy vége a folyamatnak. Nyilvánvalóan nem nyilatkozhatok erről, de most maximálisan a nagydíjra és az előttünk álló szezonra koncentrálunk, és arra, hogy megpróbáljuk megvédeni mindkét címünket.”

Arra a kérdésre, hogy szerinte ezzel lezárult-e az ügy, hozzátette: „Nos, további kommentárt adhatok, de az eljárást lefolytatták és lezárták.”

„A csapaton belül soha nem volt erősebb” – felelte Horner a kérdésre, miszerint szoros-e a kötelék csapat tagjai között.

Ezt olvasta már?