Élvezi a munkát és medvével még nem találkozott: így él Csíkszeredán a magyar sílegenda

Néhány évvel ezelőtt szenzációt keltett nagyszerű eredményeivel, a hazai síelést felhelyezte a sportág nemzetközi térképére, aztán azért kellett izgulni, hogy súlyos sérüléséből felépüljön. Miután befejezte a versenyzést, elnök lett belőle, majd szinte eltűnt… Valójában persze nem vált köddé, Miklós Edit „csak” hazaköltözött Csíkszeredára. Ott pedig a rá jellemző lendülettel kezdett munkába, a városháza alkalmazottjaként a helyi sportéletet igyekezett és igyekszik fellendíteni – „természetesen” sikerrel!

– Csíkszeredán is tudok nyüzsögni – mondta Edit arra, nem hiányzik-e neki Budapest, az ottani pörgő ritmus. Vagyis neki most is van éppen elég dolga. – Minden, ami a sporttal kapcsolatos, hozzám tartozik, nem kell panaszkodnom amiatt, hogy unatkozom.

Még mindig csak 35 esztendős, de annyi mindent átélt... Edit román színekben kezdett el versenyezni, 2010-ben kapott magyar állampolgárságot, nem sokkal később pedig már minket képviselve szerepelt. Olyan sikerekre lehet büszke, ami elképzelhetetlennek tűnt előtte, téli olimpián hetedik lett 2014-ben lesiklásban, rá egy évre St. Moritzban Világkupa-versenyen harmadikként zárt, ő az első Vk-dobogósunk a szakágban. 2017-ben a térdét műtötték, rá egy évre újra megsérült. Befejezte a versenyzést, 2018-tól a Magyar Síszövetség első embere volt, megbízatása két évvel később ért véget. Azóta Budapesttől mintegy 700 kilométerre szervez, irányít.

– Nem bántam meg, hogy hazaköltöztem, rengeteg a dolgom. Van saját futóversenyünk, a Running Festival Csíkszereda, amelyen 1200 fős mezőny indult el az idén 7 különböző távon, váltóban, félmaratonon, maratonon, 10 és 5 kilométeren, terepfutáson, családi futáson. Húszfős csapattal szerveztük, de segített még 40-50 önkéntes is. Télen pedig, például a Hó Világnapja elnevezésű ingyenes eseményen háromszáz gyereknek és hozzátartozóiknak adtunk szép emlékeket. Emellett van egy saját kis versenyzői csapatom, és amikor a körülmények engedik, akkor lécet csatolok a lábamra és én is sízek – meséli.

Hogy a sportolás mennyire az élete része maradt, azt az is mutatja, hogy más „terepen” is boldogul, sok időt szokott a szabadban tölteni.

– Gyakran túrázom barátokkal, a nyáron például előfordult, hogy hatvan kilométert tettünk meg két nap alatt, de igazából nem hajszoljuk a távolságot. Olyan is volt már, hogy gerinctúrára mentem öt napra a Fogarasi-havasokba, de ez inkább arról szólt, hogy érezzük jól magunkat a társasággal – árulta el. Annak azért örül, hogy eddig még nem találkozott szembe medvével, bár arrafelé gyakran előfordul. – Biztosan megijednék tőle, de tudom, hogy ilyenkor hangosnak kell lenni, hogy az állat inkább elkerülje az embert. De persze nem hiányzik egy ilyen kaland.

Hogy vágyik-e vissza Budapestre? Egyáltalán nem, bár ha olyan felkérés, olyan feladat érkezne, amelybe érdemes lenne belevágnia, azon nyilván elgondolkodna. De semmi nincs, amit hiányolna, remekül érzi magát otthon, Csíkszeredán.