Ennyi magyar sportoló vehet részt az olimpián

Gyulay Zsolt a közelgő olimpiáról beszélt
Gyulay Zsolt MOB-elnök arról beszélt, hogy a sportolókat és hétköznapi nehézségeiket ezeken a műsorokon keresztül ismerhetik meg a nézők, ez pedig önbizalmat adhat a versenyzőknek.

A MOB első embere megerősítette, hogy a jövő nyári párizsi olimpiára 160-180 fő közötti sportolói létszámmal kalkulálnak, a végleges számot jelentősen befolyásolja, hogy hány csapatnak sikerül kijutnia. Hozzátette, a hazai ötkarikás testület képviselői vasárnap utaznak el a francia fővárosba, ahol a jövő héten különböző egyeztetéseken vesznek részt. A programot ismertetve elmondta, ellátogatnak majd többek között az olimpiai faluba is, ahol harcot vívnak a minél jobb helyekért, és egy regenerációs központot is szeretnének majd működtetni a játékok ideje alatt.

A Magyar Olimpiai Bizottság és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) egy éve írt alá együttműködési megállapodást azzal a céllal, hogy a közmédia az összes csatornáján bemutathassa a 2024-es párizsi olimpiára készülő és a kvótáért küzdő sportolók útját a nyári játékokig.

A párizsi olimpia hivatalosan július 26-án kezdődik majd jövőre és augusztus 11-ig tart, míg a paralimpiára augusztus 28. és szeptember 8. között kerül sor.

EZT OLVASTA MÁR?