Botrányok, ego, dicsőség – a kosárlabda Mourinhója

Törökország Szerbia elleni mérkőzése előtt Ergin Ataman azt állította, az eredmény nem különösebben fontos. Mégis, amikor megszólalt a végső dudaszó, túláradó ünneplése teljesen másról árulkodott. Ez nem újdonság Ataman számára, aki egy magával ragadó személyiség, egyszerre vált ki csodálatot és ellenszenvet. Egy mérhetetlenül nárcisztikus egoista, aki jól körülhatárolt és egyedi stílust alakított ki – egy olyan stílust, amely, tegyük hozzá, hangos sikerekhez vezette. Most, a 60. életévéhez közeledve, ő a mai európai kosárlabda legkiemelkedőbb edzője, ha az önéletrajzát, a médiajelenlétét és a trófeagyűjteményét nézzük. A sportnak szentelt ember, aki folyamatosan emlékezetes pillanatokat teremt, tagadhatatlan látványt nyújtva a szurkolóknak, ami mindig beszédtémát szolgáltat.

Ataman viselkedése erősen emlékeztet José Mourinhóra, a futball ikonikus menedzserére, aki 62 évesen kortársa kosárlabda kollégájának. A portugál edzőt, akit nemrég bocsátottak el a Fenerbahçétól, a 21. század első évtizedének egyik legbefolyásosabb menedzsere volt, számtalan eredménnyel, köztük két Bajnokok Ligája címmel a Portóval és az Inter Milannal. A Real Madridnál töltött időszaka állandó vita tárgya volt, ahogy az a képessége is, hogy minden figyelmet magára vonzzon, miközben lesöpörte a nyilvánosság könyörtelen kritikáját. Mostanra a csillaga megfakult, és kevésbé rangos ligákban edzősködik, bár alkalmanként még mindig nyer trófeákat. Kissé megkopott figurává vált, egykori legendájának árnyékává – és sok szempontból mindig is az marad. Végül is kivívta helyét a történelemben.

Ataman azonban még nem tart ott. Sőt, éppen egy nagyon hosszú és kiemelkedő karrierjének abszolút csúcsán van. A török taktikus 1996 óta edzősködik különböző csapatoknál, és az elmúlt évtizedben szilárdította meg legendás státuszát, bár trófeagyűjtő időszaka sokkal korábban kezdődött. Ötszörös török bajnok és ötször nyerte meg a török kupát is. 2012-ben a Besiktassal megnyerte a FIBA EuroChallenge-t, majd a Galatasarayjal a következő kalandjában 2016-ban az EuroCupot. De a java még hátra volt. Az Anadolu Efes vezetőedzőjeként, Shane Larkin és Vasilije Micic szupersztárjaival, két egymást követő Euroliga-címet nyert. Három is lehetett volna, ha a COVID-19 világjárvány nem állítja le a 2020-as szezont, amikor csapata uralta a tabellát. A Panathinaikoshoz való átigazolása média szenzáció volt, és első szezonjában mind az Euroliga, mind a görög bajnoki címet megszerezte egy hihetetlen sztárokkal teli mega-projekttel. Kétségtelenül ő a pillanat edzője.

Ataman módszerei szokatlanok, de nem teljesen ismeretlenek. Egyediek, mert a sajátjai, bár ez nem teszi őket könnyen érthetővé. Ami világos, hogy ez a megközelítés sikert hozott neki. Mindig gesztikulál a pálya szélén, folyamatosan a játékvezetőket hibáztatja, vereség esetén kifogásokat keres, és vadul ünnepli a győzelmeket. Ataman saját történetének főszereplőjévé vált. Ő azon edzők közé tartozik, akik túlszárnyalják magát a csapatot. A sportban általában a játékosok nyernek vagy veszítenek, de a török edző esetében ez más. Ő az, aki diktálja a mit, a ki és a hogyan kérdéseket, azaz a szervezet minden elképzelhető aspektusát irányítja. A Panathinaikosnál még vezetői jogköröket is kapott, így bármilyen játékosátigazoláshoz az ő jóváhagyása elengedhetetlen.

A török edző abban is szakértővé vált, hogy a pályán lévő nagy személyiségeket kezelje, és hihetetlen érzelmi kontrollt tartson fenn csapata felett. A 2024-es Euroliga negyeddöntőjében a Panathinaikos 2-1-re állt. Ekkor Ataman robbanásszerű kijelentéseket tett, mondván, távozik, ha csapata nem jut be a Final Fourba. A „Zöldek” megnyerték a negyedik mérkőzést, ami számukra élet-halál kérdése volt (88-95), majd az OAKA-ban (81-72) biztosították a továbbjutást, a szurkolók teljes mértékben az edzőjük mögött álltak. Ezután harmadik kontinentális bajnoki címéhez vezette őket. Idén nehezen győzte le korábbi csapatát, az Efes-t a negyeddöntőben (3-2). Később a Final Four során felpörgette a rivalizálást az Olympiacosszal, ahol csapata az elődöntőben alulmaradt. Jellegzetes bőbeszédűsége a görög bajnoki döntőben is fokozta az ellenséges hangulatot örök riválisuk ellen, ahol szintén alulmaradtak. Nem számított; ő marad a vezető. Ő a főnök, és ő irányít. De meddig?

Ataman összes, címlapokra kerülő pillanatának felsorolása kimerítő feladat lenne. Ott vannak az Euroliga és az NBA közötti összehasonlításai, a világ legjobb ligájában való edzősködésről szóló beszédei, a sajtótájékoztatók mesteri kezelése és a folyamatosan vitatott megjegyzései. Aztán ott van az, ahogyan pszichológiailag gyötörte a Real Madridot, az utóbbi években a mumusukká vált, mind az Efesnél, mind most a Panathinaikosnál töltött ideje alatt. Mindezeket és még sok mást is egy olyan edző ért el, aki elemében van egy EuroBasket tornán, amelyet testestől-lelkestől irányít. Törökország, a Szerbia elleni fantasztikus győzelem után, esélyesként lépett fel, majd a nyolcaddöntőben legyőzte Svédországot, és a negyeddöntőben könnyedén trónra lépett Lengyelország felett. És igen, mindennek vége szakad egyszer, és a stílusok sem tartanak örökké. Addig is számíthatunk még tüzesebb idézetekre, eltúlzott gesztusokra és rengeteg színházra. Ahogy Mourinhónál is, természetesen.