Hirdetés

Esteban Ocon elmondta a véleményét Fernando Alonsóról

Az Alpine francia és spanyol pilótája Brazíliában a szombati, sprintfumaton akadt össze, ami után Alonso keményen kritikát fogalmazott meg.
Hirdetés

Mint ismert, a Forma–1 Brazil Nagydíj sprintfutamán Esteban Ocon és Fernando Alonso többször ütközött egymással, ami után a mezőny második felében végeztek, így nem szereztek pontokat, ami fontos lett volna a konstrüktőri-vb szempontjából, ahol az Alpine a McLarennel van versenyben. A verseny közben a spanyol többször megjegyezte, hogy csapattársa már csak ilyen, majd később úgy nyilatkozott, alig várja, hogy befejeződjön a szezon, elhagyhassa az Alpine-t, és ne Ocon legyen a csapattársa, akit nem tart jó versenyzőnek. 

Hirdetés

Erre reagált a francia pilóta, a Marca cikke szerint a 2021-es Magyar Nagydíj nyertese továbbra is tiszteli Alonsót, igaz, nem esett jól neki, amit az egyszeres világbajnok mondott róla. 

Bevallom, nagyon fájt Fernando kritikája, de továbbra is tisztelem őt. Nagyon sokat köszönhetek neki, korábban rengeteg segítséget kaptam tőle, és miatta is váltam jobb pilótává. 

A 26 éves pilóta végül megjegyezte, a következő szezon most már jobban motiválja. 

Hirdetés

Egy másik autóban lesz, meg akarom neki mutatni, le szeretném őt győzni! 

A vasárnapi futamon jobban szerepelt az Alpine, Alonso az 5., Ocon pedig a nyolcadik helyen végzett, míg a McLaren nem szerzett pontot, mivel Daniel Ricciardo és Lando Norris is kiesett a versenyen. A szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj előtt így kedvező helyzetben van a francia csapat, a konstrüktőri világbajnoki tabellán a 4. helyen áll 167 ponttal, a wokingiak pedig az ötödikek, 148 ponttal. 

Hirdetés
Hirdetés