„Egy szamár vagyok” – a Manchester United menedzsere az El-mérkőzés után

Önkritikus volt, de el is magyarázta Erik ten Hag, a Manchester United menedzsere, hogy miért cserélte le Bruno Fernandest és Antonyt a Sevilla elleni Európa-liga-negyeddöntőn.

Nem lehetett boldog a holland tréner, a Manchester United ugyanis 2–0-ra vezetett a Sevilla ellen akkor, amikor Bruno Fernandest és Antonyt is lecserélte Erik ten Hag. 

A mérkőzés végül 2–2-es döntetlennel ért véget, ráadásul a visszavágón sárga lapos eltiltás miatt nem számíthat a portugál válogatott középpályásra Ten Hag, aki a mérkőzést követő sajtótájékoztatón elmagyarázta, miért döntött úgy, hogy lehozza a két klasszist a pályáról.

Egyszerű a képlet, mindkettőjüknek volt sárga lapja, és mindketten összevesztek Marcos Acunával, aki tudta mindezt, ezért folyamatosan provokálta őket. Tartottam tőle, hogy piros lapot kapnak, ezért úgy döntöttem, cserélek. Antonyval elfogok beszélgetni, mert nem csinálunk ilyeneket kétgólos előnynél, nem ülünk fel a provokációknak.

Végül az 53 éves tréner önkritikus volt.

Talán nem kellett volna meghúzni ezeket a cseréket, a végeredményt látva biztosan nem.... Most úgy nézek ki, mint egy szamár, ezt mondjuk magunkra ilyenkor otthon Hollandiában.

– írta a BBC.

EZT OLVASTA MÁR?