Szabó Márton és Furkó Kálmán győzött a férfiaknál az evező ergométeres ob-n

Szabó Márton és Furkó Kálmán győzött a felnőtt férfiak versenyében a 33. evezős ergométeres országos bajnokságon szombaton.

Több mint 1200 nevezés érkezett a négy év után ismét Győrbe visszatérő eseményre, amely a hagyományoknak megfelelően idén is lezárta a téli felkészülést.

A férfiak normálsúlyú versenyében címvédés történt, ugyanis a januárban ergométeren Európa-bajnok Szabó Márton legyőzte a riói és tokiói olimpikon Pétervári-Molnár Bendegúzt. Mindkettejük felkészülését sérülés hátráltatta, ezért a szereplésük kérdéses volt. Szabó a hét elején kisebb lábsérülést, míg Pétervári-Molnár a múlt héten kedden kerékpáros balesetet szenvedett.

A könnyűsúlyúaknál a szintén Eb-címmel rendelkező Furkó Kálmán diadalmaskodott, ezzel felülmúlta a címvédő Galambos Pétert, aki ugyan betegséggel küszködött, de így is részt vett az ob-n.

Szombaton felnőtt, korosztályos, egyetemi és Masters versenyek zajlottak, míg vasárnap a diákolimpiai, valamint amatőr versenyszámokra kerül sor.

Evezős ergométeres országos bajnokság
A bajnokok
Férfiak:
normálsúlyú (10 induló): Szabó Márton (MTK Budapest) 5:50.90 perc 
könnyűsúlyú (7): Furkó Kálmán (Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft.) 6:21:10

Nők:
normálsúlyú (3): Preil Vivien (Budapest Evezős Egyesület) 7:05.10 
könnyűsúlyú (3): Abid Syham (Ferencvárosi Evezős Club) 7:17.90

EZT OLVASTA MÁR?