Ez a statisztika nagyon nem néz ki jól Xavi számára

Mérföldkőhöz érkezett a Real Madrid elleni vasárnapi el Clásicón Xavi Hernández: a klublegenda az idegenbeli bajnoki rangadón ötvenedszer ült a Barcelona futballcsapatának kispadján.

Az ősi riválistól elszenvedett 3-1-es vereséggel a katalánok bukták a bajnoki elsőséget a Reallal szemben, s bizony Xavi mérlegének sem tett jót a kudarc: a számok alapján a korábbi klasszis középpályás a közelmúlt leggyengébb Barca-edzője.

– Negatív spirálban vagyunk, de igyekszünk. Van hitünk, önbecsülésünk. Szerencsére ez csak három pont. Lehetőségünk volt a csúcson maradásra, de üres kézzel távoztunk. Nem érdemeltünk vereséget. Szerintem nem voltunk rosszak az első félidőben, uraltuk a mérkőzést, megvoltak a helyzeteink. Jól teljesítünk a bajnokságban. Építkezünk, sokat kell még fejlődnünk – mondta a madridi vereség után Xavi, akivel a gárda a Bajnokok Ligája csoportkörében is a kiesés szélére sodródott, miután az olasz Interrel egy hete odahaza 3-3-at játszott.

Pedig remekül indult a szezon a nyári erősítések után, a nyáron a Bayern Münchentől érkezett Robert Lewandowski Barcelonában sem maradt adós a találatokkal, a védelem pedig az el Clásicóig csupán egy gólt kapott a bajnokságban...

Az összkép azonban nem fest jól Xavi számára: tavaly novemberi kinevezése óta a mérlege 28 győzelem, 11 döntetlen és 11 vereség a gárda élén. Ez azt jelenti, mérkőzéseinek csupán 56 százalékát nyerte meg, márpedig a legalább 50 meccsen a kispadon ülők között 2002 óta ez a leggyengébb adat – akkor Carlos Rexach távozott rosszabb győzelmi mutatóval (48,6 százalék).

Persze Xavi mentségére legyen mondva, rendkívül nehéz helyzetben vette át az anyagi gondokkal küzdő együttest, amely 1,35 milliárd euró (565 milliárd Ft) adósságot hozott össze a tavalyi évre – azóta a bajt különböző jogok értékesítésével enyhítette a klub. Ahogy arról sem szabad megfeledkezni, hogy a felsorolásunkban is szereplő szakemberek között ő az egyetlen, aki nem dolgozhatott együtt a tavaly a Paris Saint-Germainhez távozott hétszeres aranylabdás Lionel Messivel...

Az elődők győzelmi mutatói
Luis Enrique 2014–2017 181 meccs 76,24 százalék; Josep Guardiola 2008–2012 247 meccs 72,47 százalék; Gerardo Martino 2013–2014 59 meccs 67,79 százalék; Frank Rijkaard 2003–2008 273 meccs 58,6 százalék; Ronald Koeman 2020–2021 67 meccs 58,2 százalék; Xavi Hernández 2021– 50 meccs 56 százalék