Hirdetés

Ez már fájdalmas – megvan az új diósgyőri kabala neve

A Mezőkövesd elleni győztes mérkőzésen bemutatkozott a DVTK új kabalafigurája, aki a szurkolók döntése értelmében a Diós György nevet kapta – számolt be róla a miskolci klub.
Hirdetés
Hirdetés

November elején mi is beszámoltunk róla, hogy a Diósgyőr új kabalát jelentett be – aki a kommentek alapján nem mindenkinek nyerte el a tetszését –, most pedig az is kiderült, hogy a szurkolók Diós György névre keresztelték a figurát.  

A DVTK közleményéből azt is megtudtuk, hogy ezernél is több szavazat érkezett, aminek mintegy fele a Diós György nevet támogatta. A második és a harmadik helyen nagyságrendileg ugyanannyi szavazattal végzett Acélka Bala és Vilmos Lovag, míg a Lancel Ottó elnevezésre is kattintottak néhányan.

A Sportál október végén készített interjút a Holló nevű lova hátán a hazai meccsek előtt kivont karddal vagy zászlóval a DVTK Stadionban lovagló Szabó Zoltánnal, a diósgyőri lovaggal, aki a klub hivatalos oldalán megjelent bejelentés szerint továbbra is része lesz a meccsnapoknak. Az új kabalafigurával a DVTK elsősorban a gyerekeknek és a családoknak szeretne a kedvében járni.

Hirdetés

EZT OLVASTA MÁR?

Hirdetés
Hirdetés