F1-hírek: 75 éves a legendás pilóta, aki egy futamot megnyerve lett világbajnok

December 6-án ünnepli 75. születésnapját Keke Rosberg, korábbi finn Forma-1-es pilóta.

Rosberg 1978-ban mutatkozott be a Forma-1-ben, és az első futamán feladni kényszerült a versenyét. Ez és a következő év sem igazán sikerült számára, majd 1980-ban megszerezte az első dobogós helyezését.

Rosberg legnagyobb éve 1982 volt, amikor a Williamshez szerződött, és a Svájci Nagydíjon futamgyőzelmet szerzett. Ebben az idényben ez volt az egyetlen sikere, de az eredmények alakulása miatt végül világbajnok lett.

1986-ban távozott az F1-ből, összesen öt futamgyőzelemmel zárva karrierjét. Később a DTM-ben is megfordult.

Rosbergéké a második apa-fiú páros, amelynek mindkét tagja F1-es világbajnok volt, ezt rajtuk kívül csak Graham és Damon Hill mondhatja el magáról. Az ifjabbik Rosberg, Nico 2016-ban szerezte a legtöbb pontot az F1-ben.

Az idősebbik Rosberg egyébként elvétve volt ott fia futamain, elmondása szerint nem volt kedve minden hétvégén a televízióban értékelni a teljesítményt, ő jobban szereti a nyugodtabb életet.