Fájó paksi veszteség: Kádár Tamás szalagszakadást szenvedett

Kiderült, milyen súlyos Kádár Tamás sérülése. A Mezőkövesd elleni bajnoki mérkőzést kényszerű okokból már a 34. percben „befejező” 33 éves paksi védőre minden bizonnyal hosszabb kihagyás vár.

Nem elég, hogy a Paksi FC súlyos, 6–1-es vereséget szenvedett vasárnap Mezőkövesden, még egyik legjobb játékosát is elveszítette. Kádár Tamást a 34. percben kellett lecserélni egy rossz ütemű belépőt követően, az 57-szeres válogatott futballista csak hordágyon tudta elhagyni a játékteret. 

„Tamás jobb szárkapocscsontja sérült. Sajnos még az is elképzelhető, hogy repedés vagy törés áll fenn. A hétfői MR-vizsgálat fogja megmutatni a pontos részleteket” – idézte a klubhonlap, Dr. Kis-Miki András csapatorvost nem sokkal a meccs után.

Nos, keddre derült ki, pontosan mekkora a baj. Fájdalom, nem kicsi. Az MR-vizsgálat ugyan törést nem mutatott ki, szalagszakadást azonban igen. Méghozzá – amint arról a paksifc.hu beszámolt – komplett elülső szalagszakadást és részleges hátsó szalagszakadást szenvedett.

„Feszülő érzés van a lábamban, rá tudok állni, de menni már csak nehezen bírok. Egyelőre még nem lehet tudni, mennyi időt vesz igénybe a felépülés” – nyilatkozott röviden Kádár Tamás.

A rutinos hátvéd értelemszerűen nem léphet pályára csapata pénteki mérkőzésen, holott nagy szükség lenne rá, hiszen a Paks a Puskás Akadémiát fogadja, azon a meccsen, amelynek a tétje a dobogó: az eddig 48 pontot gyűjtő zöld-fehérek a 3., a 47 pontos Fejér megyeiek az 5. helyről várják a kezdést.