„Aki ismer, tudja, maximalista vagyok” – Fazekas Gergő az elmúlt idényéről, a Szent háborúról és a balatoni teniszcsatákról

Hogy telik a nyár?
Nagyon jól! – vágta rá a magyar válogatott és a Wisla Plock irányítója, Fazekas Gergő az ifjú és kevésbé ifjú rajongókkal megtelt Absolute Teamsport budapesti üzletében. – Már régóta vártam arra, hogy legyen egy kézilabdamentes nyaram, ez most megadatik. Az utóbbi években rendre volt valamilyen verseny, amivel persze nem volt baj, de most azt érzem, hogy fizikálisan és mentálisan egyaránt jót tesz nekem a hosszabb pihenő. Kell ez ahhoz, hogy a következő idényben egy felfrissült, ereje teljében lévő Fazekas Gerit láthassanak a szurkolók.

Mit takar a hosszabb pihenő?
Vezetőedzőnk, Xavi Sabaté hat hétre engedett el minket, ez bőven elég idő ahhoz, hogy teljesen feltöltődjünk.

Akinek Balatonalmádi jelenti az otthont, annak a Balaton a Riviéra?
Igen! A családommal és a barátaimmal ott szeretek lenni legjobban. Minden adott a tökéletes kikapcsolódáshoz.

Bizonyára jutott ideje arra is, hogy végigpörgesse magában az előző idényben történteket. Az összkép pozitív, nemde?
Az, de aki ismer, tudja, maximalista vagyok, mindig a legtöbbet akarom kihozni magamból és a legjobb eredményt szeretném elérni a csapatommal. Nem tagadom, van hiányérzetem. A Lengyel Kupa döntőjét elveszítettük a Kielcével szemben, jövőre mindenképp szeretnénk elhódítani a serleget, és a Bajnokok Ligájában is jó lenne még egyet előrelépni. A Szuperkupát pedig ugyanúgy meg akarjuk nyerni, mint legutóbb. A léc magasan van, de szerintem így van értelme dolgozni.

A BL-ben mit jelentene az előrelépés?
Legalább a negyeddöntőbe kerülést. Az elmúlt szezonban nagyon hullámzó teljesítményt nyújtottunk a csoportkörben, kiváltképp ősszel. A folytatásban már sokkal jobban ment, hogy mást ne mondjak, idegenben nyertünk a Paris Saint-Germain és a Dinamo Bukarest ellen, míg hazai pályán a végül Bajnokok Ligája-döntőt játszó Füchse Berlint is legyőztük, de ez csak arra volt elég, hogy továbbjussunk a csoportból – a play-offban sajnos már alulmaradtunk a Nantes-tal szemben. Ahhoz, hogy legközelebb messzebb jussunk, jóval stabilabban kell játszanunk már szeptembertől fogva. Bocsánat, augusztus végétől kezdve, ugyanis huszonnyolcadikán rendezik a Szuperkupa-finálét.

A Kielce elleni diadal jókora lökést adhatna…
A klubnak nagyon fontos lenne a siker! Egy meccsen múlik minden, két erős csapat feszül egymásnak, meglátjuk, ki nyer. Tavaly mi győztünk, más kérdés, hogy utána a BL-ben borzasztó szériát produkáltunk… A Plock–Kielce rangadó brutális, nem véletlenül emlegetik Szent háborúként, aki nyer, hőssé válik. Nyilván sokat jelentene, ha mindjárt a nagy rivális legyőzésével indítanánk a szezont, de bármi lesz a végeredmény, szem előtt kell tartanunk, hogy nagyon hosszú idény vár ránk.

Szeretnek izgulni?
Szeretünk, igen! Ha jól sejtem, a legutóbbi két bajnoki döntőre céloz. Tény, volt ott minden, de a lényeg, hogy mindkettőt megnyertük.

Na, de hogy!
Szerencsére olyan játékosok alkotják a csapatunkat, akiket feldob a téthelyzet, akik imádják a vérre menő csatákat kísérő hangulatot, akik szeretik, ha van rajtuk nyomás. Az olyan mérkőzések miatt érdemes kézilabdázni, mint a Kielce elleniek. Ezek az összecsapások arra sarkallják az embert, hogy a legtöbbet préselje ki magából a győzelem érdekében. S ezeknek a sikereknek van igazán értékük, nem a tizenöt góllal megnyert meccseknek.

Unalmas lenne, ha oda-vissza nyolc góllal megvernék a Kielcét a következő döntőben?
Azért nem bánnám, mert a legfontosabb a bajnoki cím megszerzése. Mindamellett szemernyi esélyt nem látok arra, hogy ekkora különbség alakuljon ki, mert a Kielce is nagyon erős, arról nem szólva, hogy neki is remek edzője van.

Ha a tavalyi fináléra azt mondjuk, drámai volt, az ideire milyen jelző illik?
Majdnem olyan drámai, mint a tavalyi… Az kegyetlen volt! A hazai mérkőzést időntúli szabaddobással mentettük büntetőpárbajra, amelyben Mirko Alilovic négy lövést is megfogott – ez azért ritkán fordult elő a kézilabda-történelemben, ha egyáltalán előfordult. A második meccs utolsó másodperceiben is egygólos hátrányban voltunk, én lőttem kapura a labdát, ami a kapufáról Andreas Wolff hátára, onnan meg a kapuba pattant. Jöhettek a hétméteresek, amelyekben ismét mi voltunk jobbak. Azt hiszem, ennél kiélezettebb és feszültebb döntőt nem lehet vívni. Ámbár az idei sem volt izgalommentes, odahaza egy góllal, Kielcében megint hetesekkel győztünk – fantasztikus érzés volt megvédeni a bajnoki címünket! Rettenetesen nehéz dolgunk volt, mert az ellenfél mindenáron vissza akart vágni az előző évi vereségért, ki volt éhezve a sikerre, de a csapatunk erejét mutatja, hogy másodjára is megcsináltuk!

Milyen egy bajnoki fieszta Plockban?
Kemény, mint maga a döntő… Egyébként kiválóan meg van szervezve, a klub megadja a módját. Mintha futballisták lennénk, nyitott busszal megyünk végig a városon, az utcákat ellepik a drukkerek, mindenki kékben pompázik. Ilyenkor döbben rá az ember, miért érdemes annyit melózni év közben, és miért is szeretjük annyira ezt a sportágat. Remélem, lesz még részem hasonló ünneplésben.

Eddig sem volt gyenge a keretük, de megállapítható, hogy az új igazolásoknak – köztük Ilic Zorannak – hála, még erősebbek lesznek?
Igen, de azt se feledjük, hogy az új játékosoknak időre van szükségük a beilleszkedéshez, arra, hogy felvegyék a ritmust, hogy alaposan megismerjék, miként működik a rendszer. Ha ezen túl vannak, akkor lehet majd látni a pályán is a fejlődést. Nem vitás, egytől egyig jó játékosok érkeznek hozzánk, akiknek a helyzetét megkönnyítheti, hogy iszonyatosan jó közösség van nálunk, mindenki segíteni fogja az újakat. Zoran is biztos lehet abban, hogy Szita Zoltánnal a hátunkra vesszük. A munkáscipőt természetesen neki is fel kell húznia, de őt ismerve, ezzel sem lesz probléma, gyorsan megtalálja a helyét.

A Plock olyan lesz, mint a Liverpool: három magyar itt is, ott is…
S ehhez még hozzávehetjük, hogy a korábban a Veszprémet erősítő Mirsad Terzic ugyanúgy beszél magyarul, mint a Veszprémben és Szegeden is védő Alilovic, ahogyan az éveken át Magyarországon edzősködő Xavi is.

Apropó, lehet magyarul társalogni az öltözőben?
Nem vagyunk a hívei annak, hogy ha sokan vagyunk, magyarul szóljunk egymáshoz. Én is mindig azt a nyelvet szeretem beszélni, amit mindenki ért, és így van ezzel Zozó is. Persze ha egymás közt vagyunk, az anyanyelvünket használjuk.

Beszéljünk a válogatott évéről is. Az összkép ez esetben is pozitív, ugye?
Nehéz kérdés… Hirtelenjében nem is tudom, honnan nézzem. Mindent összevetve nem lehetek elégedetlen, mert csoportelsőként jutottunk ki az Európa-bajnokságra, a világbajnokságon bekerültünk a legjobb nyolc közé – csak az a zágrábi negyeddöntő ne lett volna… Egyfelől óriási tett, hogy ebben a bivalyerős férfi mezőnyben megint a nyolc közé jutottunk, másfelől hazudnék, ha azt mondanám, megemésztettem a horvátok elleni mérkőzés hajrájában történteket. A kezünkben volt a sorsunk, a küszöbén álltunk annak, hogy hatalmas bravúrt érjünk el, de a végén elszalasztottuk a lehetőséget. Ha eszembe jut a találkozó utolsó öt perce, még ma is fájdalmat érzek. Százezerszer visszanéztem, hogyan vesztettünk el a végét… Keseregni ugyanakkor felesleges, tanulni és építkezni viszont lehet belőle. Szövetségi kapitányunkkal, Chema Rodríguezzel részletesen átbeszéltünk mindent, úgy vélem, azóta egyet előreléptünk ezen a téren is. Minden vereségből, minden rosszból lehet tanulni, a jövőben bizonyítanunk kell, hogy nekünk sikerült.

Ebbe a hat hétbe némi kézilabda belefér?
A junior világbajnokságot követtem, szurkoltam a magyar válogatottnak. Jóllehet inkább a tenisz vitte a prímet, a nyár elején a Roland Garrost kísértem figyelemmel, ezekben a napokban pedig a wimbledoni tornát nézem. Közben űzöm is, sőt hobbiszinten kedvenccé lépett elő a tenisz.

Hogy megy?
Szeretek nálam jobbak ellen játszani, mert tőlük lehet legjobban tanulni, úgyhogy egyelőre több vereségem van, mint győzelmem, de mivel imádok nyerni, mindent beleadok, hátha fordul a kocka…

EZT OLVASTA MÁR?