Hirdetés

Fehér Csaba lehet a III. Kerület sportigazgatója – Sportál-információ

Úgy tudjuk, a korábbi 41-szeres válogatott védő hamarosan munkába állhat a patinás pesti klubnál.
Hirdetés

Az egyik legpatinásabb magyar klub, a III. Kerületi TVE a minap jelentette be, hogy 17 év után távozik Filó Tamás, aki játékosként, majd utánpótlás edzőként és az első csapat erőnléti edzőjeként, 2021 óta pedig az utánpótlás szakmai igazgatójaként is szolgálta az egyesületet, utódját még nem nevezte meg a vezetőség.

Úgy tudjuk, hamarosan újabb váltás lehet: a Sportál értesülése szerint az egykori 41-szeres válogatott futballista, a pályafutása során Belgiumban és Hollandiában is bizonyító, Bredában a szurkolók egyik kedvencévé váló, korábban a Magyar Labdarúgó Szövetségben szakmai igazgatóként dolgozó Fehér Csaba láthatja majd el a sportigazgatói teendőket.

A III. Kerület első csapata az NB III-ban szerepel, a saját nevelésű fiatalokra is építő együttes az Észak-Nyugati csoportban az előkelő negyedik helyen zárt. Az utánpótlásra is büszkék lehetnek Óbudán: a Kerület Tehetségközpontot számít.

Hirdetés

EZT OLVASTA MÁR?

Hirdetés
Hirdetés