Félbeszakadt a Benfica meccse a klubvilágbajnokságon

A szünetben leszakadt az ég Orlandóban, és a biztonságiak kiürítették az egyébként sem zsúfolt lelátókat. (Fotó: Getty Images)
Az első félidőt követően megérkezett Orlandóba a vihar, amely több mint egy óra múlva sem csillapodott, s egyelőre bizonytalan, mi lesz a Benfica–Auckland City mérkőzéssel.

A csaknem egy hete tartó klubvilágbajnokság legsúlyosabb vereségét (0–10) elszenvedő Auckland City lényegesen jobban futballozott második csoportmérkőzésén, de a vereséget így sem kerülhette el. Az új-zélandi együttesre a Bayern München elleni arcpirító kudarc után nem várt könnyebb feladat, mivel a Benfica volt az ellenfele.

Az első félidőben Nathan Garrow kapus hét védést is bemutatott, de az Auckland nem úszta meg kapott gól nélkül a szünetig. Igaz, a portugál együttes csak tizenegyesből talált be, Ángel Di María a 45+8. (!) percben gurított a kapu közepébe. A szünetben megérkezett a menetrendszerű vihar, így a második félidő el sem kezdődött, s több mint egy óra várakozás után is bizonytalan volt, mi lesz a mérkőzés sorsa.

Ezt olvasta már?

Legfrissebb videók