Hirdetés

Bajnokok Ligája: Bukarestben a hajrában kapott ki a Ferencváros

Sokáig vezetett, de végül pont nélkül maradt Romániában az FTC. Fotó: Fradi.hu
A Ferencváros 31–28-ra kikapott román CSM Bucuresti otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában, írja az MTI.
Hirdetés

Mindkét együttes vereséggel kezdte BL-szereplését múlt hétvégén: a Magyar Kupa-győztes FTC saját közönsége előtt 34–32-re kapott ki a legutóbb döntős dán Odensétől, míg a román együttes 28–27-re maradt alul a dán Ikast vendégeként.

Hirdetés

Az előző két egymás elleni mérkőzésükre tavaly novemberben került sor, akkor egy hét különbséggel előbb idegenben, majd hazai pályán is a Ferencváros győzött.

Ezúttal kiegyenlített játékkal indult az összecsapás, először a 18. percben alakult ki kétgólos különbség, 11–9-re vezetett ekkor a magyar klub. Ezt követően öt percre megfagyott az eredmény, a holtpontról az FTC tudott elmozdulni, a 28. percben pedig már négy találat volt az előnye (14–10), ezt felezte meg a pihenőig a CSM.

A fordulást követően is főleg a Ferencváros volt lépéselőnyben, jelentős különbséget azonban nem tudott kidolgozni, sőt az 52. percben, 25–24-nél ismét vezetéshez jutott a házigazda. Az utolsó két percen belül 30–28-ra vezetett a bukaresti csapat, innen pedig már nem volt visszaút az FTC-nek.

Hirdetés

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, B CSOPORT, 2. forduló:
CSM Bucuresti - FTC-Rail Cargo Hungaria 31–28 (12–14)

Lövések/gólok: 42/31, illetve 48/28
Gólok hétméteresből: 5/4, illetve 5/3
Kiállítások: 4, illetve 8 perc

Az FTC következő ellenfele szeptember 27-én a norvég Sola HK lesz Érden, a BL-címvédő Győr pedig ugyanazon a napon a montenegrói Buducnost Podgorica vendége lesz.

Hirdetés
Hirdetés