Hét hónap után találkozik újra a Ferencváros és a Viktoria Plzen – ismételten az Európa-ligában. Februárban a nyolcaddöntőbe jutásért zajló rájátszás keretében mérte össze erejét a két csapat, és bár a párharc első felvonása az immár 36-szoros magyar bajnok 1–0-s sikerét hozta, a visszavágón a csehek 3–0-ra nyertek, és így 3–1-es összesítéssel léptek tovább.
A csütörtök esti El-nyitány előtt mégis van ok a bizakodásra az Üllői úton: sokak szerint a Fradi kedvezőbb helyzetből várhatja ezt a mérkőzést, mint az év eleji csatát. Na, de vajon egyetért-e ezzel Robbie Keane?
„Alapvetően igen – bólintott az ír szakember a találkozót felvezető sajtótájékoztatón, aki februárban még csak néhány hete állt az együttes élén, de most már a 39. tétmeccsére készülhet az FTC vezetőedzőjeként. – Több időt töltöttem el már a csapattal, több játékos is érkezett hozzánk azóta, ugyanakkor ne feledjük, idő kell ahhoz, hogy megfelelően, olajozottan működjön a gépezet. A keretünk azonban erősebb lett, azt gondolom.”
A Ferencváros nem egyszer jutott már tovább az Európa-liga alapszakaszából, legutóbb ez éppen Robbie Keane vezetésével sikerült. A Sportal arról érdeklődött a 45 esztendős szakvezetőnél, mi lehet a csapat reális célja az Európa-ligában, elvárható-e az újbóli továbbjutás?
„A legfontosabb számomra most a holnapi meccs, messzebbre nemigen szeretnék tekinteni – kaptuk a választ. – Csapatként és klubként sincs okunk arra, hogy azt taglaljuk, hányadikak lehetünk – elég csak megnézni a riválisok költségvetését, hogy megállapítsuk, kedvezőbb helyzetben vannak nálunk. Ennek tükrében arrogánsnak tűnhetnék, ha kijelenteném, biztosan továbbjutunk. Az megnyugtat, hogy tudom, mire vagyunk képesek. Olyan csapatom van, amely képes harcolni, amely jó hozzáállással, energiával megtelve megy fel a pályára, és amely megnyerheti az első meccset. Lényeges, hogy jól kezdjük a sorozatot, ha győznénk, az sokat adhatna nekünk a folytatásra. A fő cél tehát az, hogy nyerjünk, minden más csak utána jön.”
Persze lesz egy ellenfél is, ráadásul nem akármilyen!
„Fizikálisan erős a Plzen, a lecsorgó labdák többségét megszerzi – ejtett szót a csehekről is Robbie Keane. – Nehéz meccs és egy jó Plzen vár ránk. Alaposan kielemeztük a játékstílusát, felkészültünk mindenre, így arra is, hogy nem mindig a hosszú felívelésekre kell figyelnünk. Arra kell törekednünk, hogy a saját futballunkat játsszuk, próbáljuk meg irányítani a játékot, amennyire csak lehet. Sok múlik majd a párharcokon, az egy az elleni szituációkon. Ha ezekből győztesen kerülünk ki, a mérkőzést is megnyerhetjük, mert van olyan minőség a csapatunkban.”
Amikor felvetődött, hogy a mostanság remek formában lévő, a múlt pénteki, Diósgyőr elleni bajnokin a második félidőre beállva két gólt szerző Gruber Zsombor kezdőként kap-e lehetőséget, az ír vezetőedző előbb mosolyogva közölte, ha a jelenlévő cseh kolléga elmondja neki a Viktoria kezdő tizenegyét, ő is szolgál egy-két névvel, majd komolyra fordította a szót:
„Nem kérdés, játszik, de hogy kezdőként vagy csereként, azt már nem árulom el, elnézést… Zsombor nagyon jól teljesít, ami örömmel tölt el mindannyiunkat. Fontos, hogy ki tudja venni a részét az európai kupameccsekből is. Az nagyon jó, hogy valaki a hazai porondon remekel, mert akkor megkapja a lehetőséget arra, hogy nemzetközi szinten is bizonyítson. Ez azért is lényeges, mert ott eldől, ki a jó és ki a kiváló labdarúgó. A kiváló nemzetközi meccseken is kiemelkedik a csapatából, nem a többiek árnyékában teszi a dolgát. Amit most mondok, nemcsak a csütörtöki találkozóra, hanem az egész sorozatra igaz. A fiatalok, gondolok itt Zsomborra, Tóth Alexre vagy éppen Madarász Ádámra, megmutathatják magukat! Edzőként utálok veszíteni, imádok győzni, és legalább annyira jó érzés látni, hogyan lesznek egyre jobbak és jobbak a fiatalok. Mint a mi példánk is bizonyítja, a lehetőség adott.”