Férfi kardcsapatunk is sima győzelemmel kezdett az Európa Játékokon

A női tőrözőkhöz hasonlóan fölényes győzelmet arattak a magyar férfi kardozók is a szerdai csapatversenyük nyolcaddöntőjében a krakkói központú Európa Játékokon – számolt be róla az MTI.

A negyeddöntőbe jutásért az azeriekkel mérkőztek meg, és bár az első kör asszói még viszonylag szorosan alakultak, folyamatosan nőtt a különbség, ami a végére húsztusnyi lett. Szatmári András plusz nyolcas, Gémesi Csanád plusz hetes, az egyéniben bronzérmes Szilágyi Áron pedig plusz ötös találati mutatóval zárt. Decsi Tamás nem vívott.

A magyarok a nyolc között a grúzokkal vagy a törökökkel csapnak össze 12.20 órától.

A vívás csapatversenyei Európa-bajnoki érmekért, helyezésekért is zajlanak, illetve az olimpiai kvalifikációs sorozatba is beleszámítanak az eredmények. A csapatküzdelmek minden szakág számára fontosabbak az egyénieknél, mivel csapatkvóta megszerzése esetén – ez jövő év áprilisában derül ki – az együttesek tagjai automatikusan indulhatnak egyéniben is Párizsban. Amennyiben viszont egy válogatott lemarad a játékokról, egyéniben legfeljebb egy vívó lehet ott az adott szakág olimpiai mezőnyében.

EURÓPA JÁTÉKOK (Krakkó)
VÍVÁS, FÉRFI KARD
A 16 között
Magyarország–Azerbajdzsán 45–25

MTI