Nagyot küzdött, mégis vereséggel rajtolt a Szeged a BL-ben
)
Mint ismert, az előző idényben a Tisza-partiakat mindössze két gól választotta el attól a Barcelona elleni negyeddöntőben, hogy a klub története során először részt vehessen a kölni négyes döntőn. A 2025-2026-os idénynek változatlan célokkal vág neki az együttes, Michael Apelgren vezetőedző a mérkőzés előtt úgy nyilatkozott, a védekezésen illetve a kapusteljesítményen sok múlhat. A stabilitás is a hazaiak mellett szólhatott, a nyári szünetben a meghatározó játékosok közül senki nem távozott Szegedről, ráadásul érkezett a svéd irányító Jim Gottfridsson, aki kétszeres német bajnoknak, Bajnokok Ligája-győztesnek mondhatja magát.
33 másodperccel az első félidő vége előtt egyenlített a Szeged
A hazaiak rögtön gólra váltották első támadásukat, az első szegedi találatot Magnus Röd szerezte Gottfridsson passza után. Nem sokkal később Sebastian Frimmel volt eredményes, de azonnal érkezett a lengyel válasz. (2–2) A Tisza-partiak hamar visszavették a vezetést, előbb Borut Mackovsek bombázta a hálóba a labdát, majd Mario Sostaric rövid időn belül két büntetőt értékesített. (5–3)
Gleb Kalaras kétperces kiállítása és Melvyn Richardson hetese után sikerült visszakapaszkodnia a vendégeknek, a magyar válogatott balátlövő, Szita Zoltán találatával egyenlített a Plock. (5–5) A 16. percben ismét a francia válogatott kézilabdázó értékesíthette a lengyelek büntetőjét, s nem is hibázott, így a mérkőzés során először vették át a vezetést. (8–9) Felváltva születtek a gólok, hol itt, hol ott zörgött a háló, Fazekas Gergő a 21. percben cunderből szerezte meg első találatát, de a spanyol Imanol Garciandia révén gyorsan érkezett a válasz a szegediektől. (11–11)
Sostaric kiállítása után a Szeged emberhátrányát kihasználva a találkozó során először került kétgólos előnybe Xavi Sabaté együttese, azonban 33 másodperccel az első félidő vége előtt Sostaric és Kalaras révén sikerült az egyenlítés. (16–16)
)
A második játékrészben a vendégek gyorsan elléptek, Fazekas találatával immár három volt közbe, de csak néhány másodpercig: Sostaric visszaállította a kétgólos különbséget. (18–20) Bánhidi Bence kiállítása után Kiril Samoila kényszerült a pálya szélére, azonban a Plock emberhátrányát nem sikerült a Szeged javára fordítani, egyenlítés helyett ismét kettő volt közte. (22–24) Néhány perccel a vége előtt Sostaric és Garciandia találata után felcsillant a remény a hazaiaknak, Apelgren időkérése után Mikler Roland hárított bravúrral, majd ismét a 32 éves horvát válogatott kézilabdázó lőtt a szélről. (33–34)
37 másodperccel a vége előtt Fazekas került a földre, hosszú videózás után a lengyelek javára döntöttek a játékvezetők: Mackovsek kétperces kiállítást kapott, az utolsó másodpercekben Mikler ugyan védett egy hatalmasat, azonban szegedi támadásra már nem volt idő, így végül egygólos, 34–33-as győzelmet aratott a Wisla Pock.
KÉZILABDA
Férfi Bajnokok Ligája, csoportkör, 1. forduló
B-csoport
OTP Bank-Pick Szeged–Orlen Wisla Plock (lengyel) 33–34 (16–16)
Lövések/gólok: 43/33, illetve 48/34
Gólok hétméteresből: 4/4, illetve 6/6
Kiállítások: 10, illetve 6 perc
LD: Mario Sostaric 9, Imanol Garciandia ill. Melvyn Richardon 12, Abel Serdio 5