Hirdetés

A Veszprém legyőzte a BL-címvédőt a klubvilágbajnokság elődöntőjében

Ali Zein öt góllal segítette csapatát (Fotó: MTI)
Az Egyiptomban zajló férfi kézilabda-klubvilágbajnokság elődöntőjében a Veszprém 23–20-as győzelmet aratott a Bajnokok Ligája-címvédő SC Magdeburg ellen, így biztosította helyét a fináléban.
Hirdetés

Ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, a Veszprémnek ez a harmadik részvétele a férfi kézilabda-klubvilágbajnokságon, 2015-ben ezüst-, tavaly pedig aranyérmes lett, miután az elődöntőben a Barcelonát, a fináléban pedig a Magdeburgot múlta felül – amely az azt megelőző három évben nem talált legyőzőre a tornán. Miután a bakonyiak 31–22-es győzelmet arattak az al-Ahli ellen, ezúttal az elődöntőben kerültek szembe a BL-címvédővel.

Hirdetés

Kiemelkedő kapusteljesítmények mindkét oldalon

Noha az első támadásból a Veszprém és a Magdeburg sem volt eredményes, végül a bakonyiak kezdték a mérkőzést Ivan Martinovic révén. A horvát szupersztár törte meg a kétperces gólcsendet, azonban a németektől is gyors válasz érkezett. (1–1) A 26 éves izlandi kézilabdázó, Gísli Thorgei Krisitjánsson duplájának köszönhetően kétgólos előnyre tett szert a BL-címvédő, s habár rövid időn belül két büntetővel építhette volna fölényét, Mikael Appelgren bravúrjának köszönhetően nem örülhettek a német drukkerek. Előbb Martinovic volt eredményes, majd a Magdeburg emberhátrányát kihasználva, Bjarki Már Elísson találatával egyenlítettek az Építők. (3–3) Bennet Wiegert együttese kegyetlenül megtorolta a veszprémi hibákat, a sokadik eladott labda után Magnus Saugstrup növelte a magdeburgi előnyt, így már három volt közte. (58)

Ivan Martinovic révén a veszprémiek kezdték a mérkőzést (Fotó: MTI)
Hirdetés

Ugyan hét perccel az első játékrész vége előtt 7–8-at mutatott az eredményjelző, s habár Jehia El-dera révén a bakonyiaknak sikerült az egyenlítés, egy perccel később Martinovic kétperces kiállítását kihasználva gyorsan ellépett a német csapat, így kétgólos előnnyel mehetett szünetre. (9–11)

Az utolsó percekben az emberhátrány sem volt akadály

A második játékrészben a Veszprém egyiptomi beállója, Ali Zein került a földre, miután Elvar Jónsson meglökte a levegőben. Az izlandi kiállítása után előbb Hugo Descat volt eredményes szélről, majd Omar Magnússon és Ali Zein is kapuba talált. (11–12)

Ali Zein került a földre a második játékrész kezdetén (Fotó: MTI)

A kapusteljesítményre egyik oldalon sem lehetett panasz, az Építők pedig láthatóan új lendületre kaptak, egy 2–0-s sorozat után sikerült az egyenlítés, majd Ali Zein góljával a mérkőzés során először átvette a vezetést a Veszprém (15–14)

Hirdetés

Rodrigo Corrales ziccervédése és a Magdeburg időkérése után már négy góllal vezetett Xavi Pascual együttese, s habár Tim Hornke büntetőjével szépítettek a fehér mezesek, Luka Cindric remek passza után a beálló Ahmed Adel zörgette meg Sergey Hernández hálóját, így ismét négy volt közte. (20–16)

Öt perccel a vége előtt 21–20-at mutatott az eredményjelző, Adel kiállítása pedig a lehető legrosszabbkor jött a bakonyiaknak, azonban az emberhátrány ellenére növelte előnyét a címvédő: Cindric betörés után volt eredményes, majd egy perccel a vége előtt Descat érvényesítette a Veszprémnek megítélt büntetőt. (23–20) Coralles bravúros védésével zárult a második félidő, Xavi Pascual együttese 23–20-as győzelmet aratott a Magdeburg ellen, így biztosította helyét a döntőben.

FÉRFI KÉZILABDA KLUBVILÁGBAJNOKSÁG
ELŐDÖNTŐ

ONE VESZPRÉM–SC MAGDEBURG (német) 23–20 (9–11)
Lövések/gólok: 40/23, illetve 40/20
Gólok hétméteresből: 1/1, illetve 7/5
Kiállítások: 8, illetve 4 perc

Hirdetés
Hirdetés