Hirdetés

Az Alba Fehérvár, a Falco és a Szolnok is elődöntős

Az Alba Fehérvár, a Falco KC Szombathely és a Szolnoki Olajbányász is bejutott a férfi kosárlabda NB I elődöntőjébe, miután negyeddöntős párharcának harmadik, pénteki mérkőzését is megnyerte – számolt be róla az MTI.
Hirdetés

Az Alba Fehérvár hazai pályán magabiztosan győzte le a Sopront, ezzel 3–0-ra megnyerte a párharcot. A székesfehérvári együttes a kiegyenlített első félidő után a harmadik negyedben megrázta magát és az ebben a tíz percben szerzett 33 pontjával – amire csak 16 volt a vendégek válasza – gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést és a párharcot.

A meccs legeredményesebbje a hazaiak amerikai légiósa, Jordan Barnett volt 22 ponttal, míg csapattársa, Vojvoda Dávid 21-et szerzett.

A címvédő Falco már az első negyedben komoly, 12 pontos előnyt szerzett a vendég Budapesti Honvéd ellen, majd a folytatásban folyamatosan növelte a különbséget és végül 34 ponttal nyerte meg a mérkőzést, melyen Perl Zoltán, a hazaiak válogatott klasszisa 23 pontot szerzett.

A Magyar Kupa-győztes Szolnokkal egészen a harmadik negyed végéig tartotta a lépést a vendég Pécs, mely az utolsó szakaszt mindössze hatpontos hátránnyal kezdte. A záró negyed elején azonban gyorsan 16 pontos előnyre tett szert a Szolnok, innentől pedig a házigazda már nem adott esélyt a baranyaiaknak.

Férfi kosárlabda NB I
Negyeddöntő, 3. mérkőzések

Arconic-Alba Fehérvár–Sopron KC 99–82
(25–21, 18–24, 33–16, 23–21)
Továbbjutott: a Fehérvár, 3–0-s összesítéssel

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely–Budapesti Honvéd Sportegyesület 94–60 (26–14, 18–15, 25–7, 25–24)
Továbbjutott: a Falco, 3–0-s összesítéssel

Zalakerámia ZTE KK–DEAC 82–66 (24–18, 13–25, 24–12, 21–11)
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2–1, a ZTE javára

NHSZ-Szolnoki Olajbányász–NKA Universitas Pécs 99–80 (25–24, 22–20, 23–21, 29–15)
Továbbjutott: a Szolnok, 3–0-s összesítéssel

MTI

Hirdetés
Hirdetés