Közmunkára ítélték a Juventus és a Ferrari elnökét
)
A Ferrari és a Juventus nagyfőnöke, John Elkann egy évig közmunkát végez majd az olasz bírósággal kötött megállapodása részeként egy adócsalási ügyben – jelentette a BBC.
A szóban forgó adók ahhoz az örökséghez kapcsolódnak, amelyet Elkann, valamint testvérei, Lapo és Ginevra kaptak nagymamájuk, Marella Caracciolo 2019-es halála után. Az olasz bírósággal kötött megállapodásuk részeként John, Lapo és Ginevra Elkann összesen 183 millió eurót fizetnek az olasz adóhatóságoknak, anélkül azonban, hogy elismernék bűnösségüket az adócsalás vádjában.
John Elkann próbaidőre vonatkozó kérelmét a kontextusában kell vizsgálni, és nem jelenti, ahogy az adóhatóságokkal kötött megállapodás sem jelenti, a bűnösség elismerését. Ha ezt a kérelmet elfogadják, és Elkann úr próbaidőre kerül, annak lejártával minden ellene felhozott vádat ejtenek. Ez a fejlemény megegyezik majd Ginevra és Lapo esetével
– nyilatkozta a BBC-nek az Elkann család ügyvédje, Paolo Siniscalchi.
Az olasz ügyészség vádja szerint John, Ginevra és Lapo nem jelentették be a közel egymilliárd euró értékű örökséget és a 248,5 millió eurós bevételt, mivel nagymamájuk Svájcban élt. Ez a per része annak a nagyobb ügynek, amely John, Ginevra és Lapo Elkann, valamint édesanyjuk, Margherita Agnelli között zajlik Gianni Agnelli örökségével kapcsolatban.
Egyelőre nem világos, pontosan hogyan fogja John Elkann letölteni a közmunkáját. A Reuters hírügynökség szerint ez magában foglalhatja az idősek otthonában vagy a különböző függőségekkel küzdő embereket segítő központokban végzett munkát is.