A Fradi ellen betaláló Pető Milán: Szerettem volna meghálálni a bizalmat...
)
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, nem bírt egymással a Ferencváros és a Paks a labdarúgó NB I kilencedik fordulójában. A hazai támadásoknál Varga Barnabást gyakran szabálytalanságok árán állították meg a vendégek, közben a Magyar Kupa címvédője – Pető Milán révén – az első kaput eltaláló lövéséből megszerezte a vezetést. A 31. percben Varga találatával egyenlítettek a hazaiak, majd a 87. percben Alekszandar Pesics góljával vették át a vezetést a zöld-fehérek. Úgy tűnt, a fővárosiak megnyerik a rangadót, azonban a hosszabbításban Tóth Alex arcon csapta Windecker Józsefet a tizenhatoson belül, és a VAR-vizsgálat után a vendégek büntetőhöz jutottak, Windecker pedig egyenlített.
„A hét elején már megtudtuk, hogy nagyjából milyen kezdőcsapattal állunk majd fel a Ferencváros ellen, így én is úgy készültem végig, hogy végre kezdő csapatban leszek, és mindenképpen szerettem volna meghálálni a bizalmat. Ami a gólomat illeti, miután megláttam, hogy Dibusz már csak a gólvonal után tudott beleérni a lövésembe, nagyon örültem neki. A kispadról nézve a mérkőzést, bíztam a többiekben, és tudtam, hogy az egy gólos hátrányunk után ki fogunk egyenlíteni. Nagyon örülök az eredménynek. Úgy gondolom, a nyomást abszolút jól kezelte a csapat. Ebben a stadionban senkinek sem egyszerű játszani, pontot elhozni. Nekünk ez szerencsére már többször sikerült” – idézte a paksifc.hu a 20 éves középpályást.