FOCIAPU, UTOLSÓ RÉSZ: Az üres stadionokról és a könnyes pillanatokról is beszéltek a válogatott labdarúgók édesapjai

Sallai Roland. Szalai Attila. Szoboszlai Dominik. 

Három válogatott labdarúgó, három életút. Három futballista, aki aligha jutottak volna ilyen magasságokba, ha nincs meg benne a sikerhez elengedhetetlen fanatizmus, és nincs ott mögötte az édesapja. 

Sallai Tibor. Idősebb Szalai Attila. Szoboszlai Zsolt.

Három apuka, akik annak idején edzőként órákon keresztül foglalkoztak a gyerekeikkel, akik a legnehezebb pillanatokban is ott álltak a srácok mögött. És akik most a Sportal TV kérésére egy asztalhoz ültek.

A négyrészes beszélgetés utolsó epizódjában a három fiú lelki világa mellett a gyakran erősen foghíjas magyar stadionok lelátói, valamint a fiúk karrierjének megható pillanatai voltak középpontban.

„Azt mondjuk, hogy azért nem mennek ki a nézők a meccsekre, mert szar a focink, de ez nem igaz – kezdett bele a témába Szoboszlai Zsolt. – Angliába nagy múlttal rendelkező, Premier League-csapatok zuhannak a harmadosztályig, de a szurkoló akkor is magáénak érzi a csapatot, a lelátón pedig negyvenezren szurkolnak. Németországban sem érdekli a drukkereket a kiesés, attól még ugyanúgy kimennek a meccsre, szórakoznak és jól érzik magukat. A játékosoknak is teljesen más lenne itthon, ha telt ház előtt játszhatnának, és a kluboknak is bevételi forrást jelentene, és lehet, hogy a végén a hétvégi meccs tényleg kikapcsolódást jelentene…Az biztos, hogy én nem engedném, hogy tévében közvetítsék a meccseket. Akit érdekel a csapata, az menjen ki a stadionba.”

„Ehhez a témához kapcsolódva, Németországban voltam egy Freiburg meccsen, az ellenfél pedig már biztos kiesőként érkezett – vette át a szót Sallai Tibor, a Freiburgban futballozó Sallai Roland édesapja. – Ennek ellenére a szurkolók elkísérték a csapatot, a csapatuk azon a meccsen még kapott egy ötöst, ennek ellenére a lefújás után a szurkolók és a játékosok kölcsönösen megtapsolták egymást. Ezzel szemben itthon a szurkolók azt követelik a játékosoktól, hogy vegyék le a mezt.”

Ezt követően arról kérdeztük a három édesapát, hogy melyik volt az a pillanat fia karrierjében, amikor leginkább elérzékenyült.

„Számomra az, amikor Attila először pályára lépett a válogatottban – felelte kérdésünkre idősebb Szalai Attila. – Megható volt, azon a meccsen avatták fel a Puskás Arénát, közel álltam ahhoz, hogy megkönnyezzem azokat a pillanatokat. Szenzációs volt.”