„Schumachernek el kell engednie az álmát” – a korábbi F1-es főnök odaszúrt a német pilótának

Bernie Ecclestone szerint Mick Schumacher Forma–1-es pályafutásának vége, ezt a németnek is észre kéne vennie.

Mint ismert, a legendás, hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia, Mick Schumacher az előző szezon végén ülés nélkül maradt, miután távoznia kellett a Haastól. A 24 éves pilóta jelenleg a Mercedes tartalékversenyzője, s korábban azt mondta, hiszi, hogy van még számára visszaút a királykategóriába.

Az F1 korábbi tulajdonosa, Bernie Ecclestone azonban nem ezen a véleményen van, szerinte Mick pályafutása már véget ért.

Ezt az álmot ki kellene vernie a fejéből. Előbb-utóbb mindannyian felébredünk az álmunkból. Felejtse el, és kezdjen el komolyan gondolkodni az alternatívákon, és kövesse azokat.

– mondta Ecclestone.

A 92 éves üzletember szerint Micknek egy jó mentorra lenne szüksége, pont ezért vesztette el ülését az F1-ben, mert korábban nem állt mellette senki, az útját egyengette volna a nehéz időkben.

„Azt hiszem, szüksége van valakire, aki valóban a siker felé akarja vezetni, és folyamatosan ott van mellette.” Az RTL értesülései szerint a brit Christian Hornert tartja alkalmasnak arra, hogy Schumachert a szárnyai alá vegye.

EZT OLVASTA MÁR?