Bolgár vád: a játékvezető fosztotta meg a Ludogorecet a továbbjutástól – videóval
)
„A hatodik percben még nagyobb ok volt az aggodalomra: Son Gómez szabadrúgása után Csocsev hat méterről fejelt a kapuba, de az asszistens nyomban lest jelzett. A VAR azonban „működésbe lépett”, és a visszajátszás nem arról árulkodott, hogy Csocsev előrébb tartózkodott volna a védőknél… Egy-két feszült perc elteltével aztán Alejandro Hernanández minden fradistát megnyugtatott: középkezdés helyett hazai szabadrúgás következett" – írtuk a mérkőzésről szóló tudósításunkban.
Naná, hogy az esettel a bolgárok is foglalkoztak. Hovatovább Bulgáriában állítják, szabályos góltól fosztották meg a razgradi csapatot.
„A Ludogorec keserves Bajnokok Ligája-búcsújához a spanyol játékvezető nagyban hozzájárult” – okolja a 3–0-s vereségért a sportal.bg Hernándezt, de a cikk szerzője nem mulasztja el megemlíteni, hogy a gyatra helyzetkihasználásnak is szerepe volt a kiesésben.
A portál megszólaltatja Ivajlo Csocsevet is, aki könnyen hőssé válhatott volna, ám a már említett gólját nem adták meg, a 28. percben Dibusz Dénes hatalmas bravúrral hárította a kapu bal oldalába tartó fejesét, a 75. percben pedig – a bolgárok vélekedése szerint – egy 11-est is kiharcolhatott volna, de a bíró nem látta szabálytalannak Stefan Gartenmann megmozdulását a 16-oson belül…
„Azért utaztunk Budapestre, hogy nyerjünk és továbbjussunk – idézte a sportal.bg Csocsevet. – Ami a meg nem adott gólomat illeti, az öltözőben többször is visszanéztük az esetet, nem tűnt úgy, hogy lesen lettem volna… Talán ez volt a fordulópont, ha korán vezetést szerzünk, akkor teljesen más lett volna a mérkőzés. Aztán ott volt a lökés is, a játékvezető azért megnézhette volna a VAR segítségével, hogy mi történt. A Ferencváros kihasználta a lehetőségeit, mi többet birtokoltuk a labdát, szerintem a bíró is részben felelős ezért az eredményért.”
A Ludogorec az Európa-liga rájátszásában vigasztalódhat: az északmacedón Shkëndija ellen harcolhatja ki a csoportkörbe jutást.
A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA