Korábbi FTC-edzők egymás ellen: Sztankovics megint kikelt magából, amit Csercseszov sem hagyott szó nélkül
Az egykori FTC-vezetőedzők összecsapása után a szerb tréner a győzelem ellenére kifakadt, majd orosz kollégája is elmondta róla a véleményét, írja a Magyar Nemzet.
Sztanyiszlav Csercseszov, Máté Csaba és Dejan Sztankovics 2021 vége és 2024 nyara között egymást követték a Ferencváros kispadján.
Jelenleg mindhárom szakvezető az orosz élvonalban dolgozik, és vasárnap este a tabella hatodik helyén álló Szpartak 2–1-re verte idegenben a Groznij együttesét.
Sztankovics hozta a formáját
A nemrég még kirúgás által fenyegetett Sztankovics a lefújást követően egy pálya széli interjúban kifejezte elégedettségét csapata hozzáállásával kapcsolatban. Amikor a riporter rákérdezett, hogy a mérkőzés végén a szerb tréner miért kiabálta a „szégyen” szót a játékvezetőnek, teljesen kiborította Sztankovicsot.
Nem mondtam ilyet, csupán megköszöntem a mérkőzést, nem tudom, miről beszélsz. Ez az egyetlen kérdésed, hogy mit mondtam a játékvezetőnek? Milyen riporter vagy te? Miért kérdezel ilyet? Miért provokálsz ezzel?
Sztankovicsot próbálta félbeszakítani a riporter, de a szerb edző nem vett vissza a tempóból.
Értesz bármit is a futballhoz? Ha értenél, inkább a felállásról vagy a cserékről kéne kérdezned engem. De te és a társaid csak ilyenekről tudnak faggatni. Mégis mit akarsz?
Csercseszov is elmondta a véleményét
Az orosz tréner a meccs utáni sajtótájékoztatón először is gratulált az ellenfélnek, majd megjegyezte:
Nem értem, miért kell minden mérkőzés lefújása után tajtékzania az edzői stábnak. Ez méltatlan a Szpartakhoz, hadd végezze a játékvezető a munkáját nyugodtan.