FTC-gól az osztrák hokiligában – a győzelem még várat magára
)
A magyar rekordbajnok FTC-Telekom a 2025/26-os szezont már nem a magyar bázisú Erste Ligában kezdte meg, hanem élt a lehetőséggel és második magyar csapatként a sógorokhoz "igazolt". A Hydro Fehérvár AV19 mellett így a fővárosi zöld-fehérek is az osztrák bázisú jégkorong-bajnokságban vitézkednek, első mérkőzésüket pedig hazai jégen vívhatták meg a Tüskecsarnokban. A tavalyi szezonban ritkán teltek meg a lelátók, most viszont elég szép számban jelentek megszurkolók körbe a pálya körül.
Koreográfiával is készültek a hazaiak, amely a felfújható, hatalmas zöld-fehér sassal kiváló körítést adott az első ICEHL meccshez.
)
A Ferencváros kerete hatalmas változáson ment keresztül a holtszezonban, egy ideig alig volt játékos a keretben, ráadásként az edzői stábban is történtek változások. A korábban zsinórban hat bajnoki címet szerző Fodor Szabolcs general managerként folytatta, helyét pedig a finn Timo Saarikosi vette át.
Az edzőmérkőzések során sok pozitívumot mutatott a csapat, még úgy is, hogy az utolsó találkozóját elveszítette. A rossz főpróba viszont meggyőző első előadást hozott, a BJA HC elleni Szuperkupa csatát 5–0-ra nyerte az FTC.
Az első ellenfél a Villach
A VSV a legutóbbi szezonban stabil teljesítményt nyújtott, 48 alapszakasz-meccsen 86 pontot gyűjtöttek, 173 gólt ütöttek és 143-at kaptak, ezzel a hatodik helyen zártak az alapszakaszban. Ami az FTC szempontjából pozitív előjelnek tűnt, hogy a Villach vendégszereplései nem mindig sikerültek jól, 24 idegenbeli találkozóból 13-at megnyertek, 10-et elveszítettek, egyet pedig hosszabbításban buktak el. A fő fegyverük a támadójáték, ahol a gyors, veszélyes átmenetekre építenek, a védelmük viszont sebezhető.
Gyorsan beköszöntek a vendégek, de az FTC is meglőtte első gólját
Azt, hogy mennyire is veszélyesek a karintiaiak támadói, gyorsan megtudta az FTC. A zöld-fehérek nyári szerzeményét, Bálizs Bencét gyorsan felavatták a vendégek, még másfél perc sem telt el a találkozóból, amikor Nick Hutchson volt eredményes. (0–1) A nem túl nagy létszámú, ám annál lelkesebb vendég tábor pedig kitörő örömmel fogadta a VSV szezonbeli első gólját.
)
A kezdeti megilletődöttség szerencsére hamar elmúlt, talán azt is mondhatnánk, kellett ez a korai pofon, hogy a hazaik felvegyék az osztrák liga tempóját. Érkezett is néhány Fradi helyzet, előbb Maxim Trepanier, majd nem sokkal később Horváth Milán próbálkozhatott.
Ezekkel a helyzetekkel azonban nem ment sokra a Fradi, az osztrákok pedig könyörtelenül kihasználták az adódó lehetőségüket, Elias Wallenta növelte kettőre az előnyt. (0–2)
A folytatásban Sofron István elé került egy a kapu elé lőtt korong, a csatár azonban nem tudta pontosan eltalálni azt, így célt tévesztett lövése. A szurkolók nagy örömére azonban a történelmi első gólt már az első harmadban megszerezte a Fradi, Aku Kestila volt eredményes a friss igazolás Laskawy Ferenc passzából. (1–2)
)
A bekapott gól után az osztrákok visszavették az irányítást, igaz Tammela harcossága így is lövését eredményezett, ezt azonban Cannata végig látta, így nem volt nehéz dolga, simán fogta a korongot.
Az előny pedig hamarosan újra kettő volt, miután Kevin Hancock senkitől sem zavartatva lőhetett Bálizs kapujába. (1–3)
Az első felvonás végére a Fradi lendületbe jött, többször is jól érkeztek a kapu elé, a lövések azonban nem voltak elég pontosak, így a második gólra még várni kellett. Nagy Krisztián faraghatott volna a hátrányon, de a jobbról belőtt korongot nem tudta kapura tenni.
A második harmad nem hozott gólt
A második etap kiegyenlített játékot hozott, volt helyzet mindkét oldalon, a harmad legszebb jelenete talán az volt, amikor Sofron léphetett ki egyedül, távoli bombáját azonban védte a VSV kapusa.
)
A válasz sem sikerült csúnyára, Steven Strong lőtt egy erőset, ami a kapuvasról pattant végül fölé. Az egyértelmű volt, hogy az osztrákok elégedett az eredménnyel, pontosan tudták, hogyan kell gazdálkodni az idővel és energiával, hogy a különbség ne változzon.
Egyetlen kiállítás jutott mára, az Fradi gólt hozott
A harmadik harmadban leginkább arra volt mindenki kíváncsi, kiállítás nélkül lehozható-e egy mérkőzés az osztrák bajnokságban. A hazaiak lendületesen kezdték ezt a periódust is, keményen beleálltak a párharcokba és sokszor el is jutottak helyzetekig. Ez persze csalóka dolog, hiszen a második húsz percben is az volt az ember érzése, a zöld-fehérek sokkal többször próbálkoztak, a statisztika viszont nagyon mást mutatott...
A sportban a kihagyott lehetőség gyakran megbosszulja magát, ez történt a játékrész felénél, amikor előbb egy kihagyhatatlannak tűnő lehetőség maradt ki hazai oldalon, majd a pálya másik felén Nikita Scherbak vette be Bálizs kapuját. (1–4)
Az első kiállításra az utolsó öt percig várni kellett, az FTC játszhatott emberelőnyben. Ezt pedig elég gyorsan sikerült is kihasználni, Brady Shaw asszisztját Rasmus Bengtsson váltotta gólra. (2–4)
)
Az eredmény a folytatásban már nem változott, így első ICEHL mérkőzését ugyan elveszítette a Villach ellen, de láthattunk már bíztató jeleket a zöld-fehérektől.
ICEHL, alapszakasz - 1. forduló
FTC-Telekom – Villach 2–4 (1–3, 0–0, 1–1)
Gólszerzők: A. Kestila, R. Bengtsson ill. N. Hutchson, E. Wallenta, K. Hancock, N. Scherbak