Fucsovics győzelemmel kezdett Észak-Karolinában

Fucsovicsnak két játszma is elég volt (Fotó: Imago)
Fucsovics Márton hétfőn két szettben legyőzte Hugo Gastont a 800 ezer dollár összdíjazású Winston-Salem-i keménypályás tenisztorna első fordulójában.

A világranglistán 94. helyen álló magyar játékos még sosem találkozott mostani ellenfelével, de az elmúlt hetek eredményei alapján esélyesebbként várta a mérkőzést. Fucsovics a legutóbbi Grand Slam-tornán, Wimbledonban a kvalifikációból indulva a harmadik fordulóig jutott, így az amerikai nyílt teniszbajnokságon már nem kell selejtezőt játszania, azaz jövő héten a főtáblán kezdi a US Opent. Gaston hat versenyen indult Wimbledon óta, de nyolc mérkőzése közül csak kettőt nyert meg.

A tengerentúli viadalon Fucsovics az első szettben 3:2-es vezetésnél brékelt, ez pedig elegendő volt számára, hogy 6:3-ra megnyerje a játszmát. A folytatásban döntőnek bizonyult, hogy Fucsovics háromszor elvette Gaston adogatójátékát, míg a magyar teniszező csak egyszer veszítette el, így 6:3-ra hozta a második felvonást is.

Fucsovics ellenfele a következő fordulóban a torna második kiemeltje, a holland Tallon Griekspoor lesz.

Eredmény, 1. forduló:

Legfrissebb videók