Sallaiék edzője üzent a Liverpoolnak a BL-meccs előtt
)
Kedden 21 órától a török Galatasaray az angol Liverpoolt fogadja a labdarúgó Bajnokok Ligája-alapszakasz második fordulójában. Az isztambuli találkozón akár három magyar válogatott játékos is pályára léphet, hiszen a hazaiaknál Sallai Roland, míg a „vörösöknél” Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is pályára léphetnek.
Okan Bürük nehéz mérkőzésről beszélt
Egy nagyon jó és formában lévő csapattal fogunk játszani, egy csapattal, amely jól kezdte a bajnokságot és a Bajnokok Ligáját, még akkor is, ha az utolsó mérkőzésüket (a Crystal Palace ellen – a szerk] elvesztették. Úgy fogunk játszani, mint a Galatasaray, és úgy fogunk gondolkodni, mint a Galatasaray. Nyomást akarunk helyezni rájuk, ezt kell velük éreztetnünk.
„Átmeneti időszakon vagyunk túl, de most a Galatasaraynak meg kell mutatnia identitását, és mi meg is fogjuk ezt tenni. Ez az én negyedik évem, és ez lesz az egyik legnehezebb mérkőzésünk. A Liverpool egy nagyon fontos, sikeres csapat, egy sikeres edzővel. A saját terveinkkel akarunk pályára lépni, és a legjobbunkat akarjuk nyújtani” – idézte a török trénert az uefa.com.
Mario Lemina, aki korábban több szezont is lehúzott a Premier League-ben, az angolok elleni tapasztalatairól beszélt.
Karrierem során sokszor játszottam a Liverpool ellen. Tudom, hogyan játszanak. Nem minden egy játékoson múlik; sok játékosunk van, sok vezetőnk. A siker ebben a játékban a kémia kérdése; együtt védekezni, együtt támadni. Büszkék akarunk lenni magunkra
– fogalmazott a Southampton, a Fulham és a Wolves korábbi gaboni középpályása.
🎙️ Teknik Direktörümüz Okan Buruk ile oyuncumuz Mario Lemina’nın, Liverpool karşılaşması öncesinde yaptığı açıklamalar 👇 #GSvLIV #UCL
— Galatasaray SK (@GalatasaraySK) September 29, 2025