Gazdag Dániel gólt szerzett, döntetlen a BL-elődöntőben – videóval

A magyar légiós tizenegyesből szerzett vezetést csapatának, a Philadelphia Union mégis előny nélkül várhatja a visszavágót.

Magyar idő szerint csütörtök hajnalban rendezték az észak- és közép-amerikai térség, a CONCACAF-zóna Bajnokok Ligája-elődöntő első mérkőzését.

Gazdag Dániel csapata, a Philadelphia Union hazai pályán kezdte a párharcot a szintén amerikai Los Angeles FC ellen. A magyar légiós végigjátszotta a mérkőzést, sőt a 86. percben tizenegyesből vezetést szerzett csapatának, de az ellenfél a 91. percben egyenlített. A visszavágót május 3-án, szerdán rendezik Los Angelesben, magyar idő szerint hajnali 4 órától.

A döntetlen lényegében nem meglepő, mivel a két csapat legutóbbi öt egymás elleni mérkőzése hasonlóan végződött. A mostani nemzetközi kupamérkőzés mellett az Észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS) egymás után négyszer sem bírtak egymással, igaz a novemberi bajnokin döntőben tizenegyesekkel a Los Angeles győzött.

A CONCACAF-zóna Bajnokok Ligája-elődöntő másik párharcában a Tigre 2–1-re nyert a szintén mexikói Club Leon ellen.

Ezt olvasta már?