A női kézilabda-válogatott két meccset is játszik Svédországgal
)
Vámos Petra és Márton Gréta a svédek ellen is készülhet (Fotó: mksz.hu/Cseh Péter)
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott szeptemberben két felkészülési mérkőzést játszik az olimpiai és világbajnoki negyedik helyezett svéd együttessel, adta hírül az MTI.
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány a magyar szövetség honlapján vezetett blogjában azt írta: szeptember 18-án, csütörtökön zárt kapus mérkőzésen, míg 20-án, szombaton Tatabányán már nézők előtt mérkőzik meg a nemzeti csapat a skandináv riválissal.
Ezt követően – mint az már korábban ismert volt – a válogatott az Eurokupában szerepel. Október 16-án, csütörtökön Nagykanizsán fogadja Törökországot, majd 19-én, vasárnap Prágában lép pályára Csehország ellen. A csoport negyedik tagja Dánia, a másik kvartettben Norvégia, Lengyelország, Románia és Szlovákia szerepel. A négyesek első két helyezettje jut a sorozat történetében először sorra kerülő, jövő szeptemberi négyes döntőbe.
Legfrissebb videók
Videók
További hírek