Gyász: meghalt a Forma-1 legendája

90 éves korában meghalt Tony Brooks, a legidősebb élő F1-futamgyőztes, aki az 1959-es Forma-1-es szezonban az összetett második helyén végzett / Fotó: Ringier/ Oláh Csaba
Mindössze Juan Manuel Fangio, Alberto Ascari és Stirling Moss nyert nála több Forma–1-es versenyt 1950-1960 között.

90 éves korában meghalt Tony Brooks, aki az 1959-es Forma-1-es szezonban az összetett második helyén végzett míg 1958-ban harmadik volt a világbajnokságon. Brooks pályafutása során nagyszerű sikereket ért el – a fentebb említett vb-helyezéseken kívül hat futamgyőzelemig jutott –, de kerülte a nyilvánosságot.

Brooks beceneve a „Repülő Fogorvos” volt, mert az édesapja szájsebészként dolgozott, ő pedig 1956-ban a Manchesteri Egyetemen fogorvosi szakképesítést szerzett. Egykori csapattársa, a 2020-ban elhunyt Stirling Moss azt mondta róla, ő minden idők legnagyszerűbb „kevésbé ismert" versenyzője, és hogy ha lenne saját Forma-1-es csapata, a két pilótája Jim Clark és Tony Brooks lenne – írja a Nemzeti Sport.

Tony Brooks legnagyobb sikereit az ötvenes évek végén érte el / Fotó: Getty Images

A karrierje során az Aston Martin, a Vanwall és a Ferrari színeiben versenyző brit pilóta az utolsó 1950-es évekbeli futamgyőztes volt, aki még élt, és mindössze Juan Manuel Fangio, Alberto Ascari és Moss nyert nála több Forma–1-es versenyt 1950 és 1960 között.

Brooks halálával a nála több, mint hét évvel fiatalabb, háromszoros világbajnok, az 1939-es születésű Jackie Stewart lett a legidősebb élő Forma-1-es futamgyőztes, a legidősebb élő F1-es pilóta maradt az 1920-ban született Kenneth McAlpine.