Gyermeket vár az olimpiai bajnok Bodonyi Dóra

Olimpiai bajnokunk és edző párja első babájukat várják / Fotó: Instagram/BodonyiDóra
Szolnok – Bodonyi Dóra cuki fotóval tudatta a világgal, hogy anya lesz! A tokiói olimpián Kozák Danutával, Csipes Tamarával és Kárász Annával a kajaknégyes tagjaként olimpiai bajnoki címet nyert kiváló sportoló már az olimpia után kijelentette, …

… mindenképpen tervezik már a gyerekvállalást edző párjával, Hadvina Gergellyel.

– Most már a családalapításra is gondolunk. Lassan másfél éve vagyunk házasok, a harminchoz közeledve szeretnék gyereket, de ha egyelőre nem jön össze, akkor sem leszünk elkeseredve árulta el tavaly szeptemberben a Blikknek a Szolnok kajakosa, akinek nem kellett sokat várni a gyermekáldásra.

A közösségi médiában megjelent posztja szerint a terveket gyorsan sikerült megvalósítani: Bodonyi az Instagramon közzétett képen a pocakjára tett kezével jelzi, hogy hamarosan bővül a család.

„Mivel idén nem versenyzek, úgy döntöttem, rágyúrok a bícsbádira. Eddig egészen jól haladok vele" – írta tréfásan a 28 éves kajakos a közösségi médiában a bejelentésnek szánt kép mellé. Bodonyi korábban megerősítette, hogy a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon mindenképpen szeretne még kajakba ülni, ugyanakkor egy ideig biztosan nem a „bícsbádi”, de még csak nem is az edzések lesznek olimpiai bajnokunk életének középpontjában.