Hirdetés

A Győr nagyot küzdve nyert a Bajnokok Ligájában

Fotó: MTI
A címvédő Győr nagy csatában 31–30-ra múlta felül vendégét, a legutóbbi kiírásban bronzérmes dán Esbjerget a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában, szombaton – írja az MTI.
Hirdetés

A sorozat esélyeseihez méltóan szorosan indult a találkozó, a magyar bajnok 13 perc után alakított ki először háromgólos különbséget (10-7). A remekül kézilabdázó kisalföldiek ritmusát nem törte meg, hogy 11–8-nál időt kért Tomas Axnér: Bruna de Paulát nem tudta tartani az esbjergi védelem, vezérletével egy 4–0-s időszak végére 14–8 állt az eredményjelzőn. A dán együttes a Győr – az addig eltelt 22 percben látottak alapján váratlan – rövidzárlatát kihasználva sorozatban öt gólt szerzett és mínusz egyre zárkózott (14-13), sőt, a szünetre egyenlíteni tudott.

A fordulást követően először került előnybe az Esbjerg, a mindkét oldalon sok hibát hozó periódusban fej fej mellett haladtak a felek. Többnyire a vendégek voltak lépéselőnyben, akiknél különösen az elmúlt idény gólkirálynője, Henny Reistad nyújtott kiemelkedőt. Az utolsó tíz percbe lépve 25–25 volt az állás, a záró percre fordulva pedig 30–30: Per Johansson vezetőedző kisalföldi együttese az utolsó fél percben a győzelemért támadhatott és Kristina Jörgensen révén hét másodperccel a dudaszó előtt megszerezte a vezetést és sikert érő találatot.

Az ETO ezzel az egymás elleni 11. találkozón is hibátlan maradt dán riválisával szemben.A mérkőzés legjobbjának választott győri Dione Housheer 12 góljával a legeredményesebb is lett, a túloldalon Reistad tízszer volt eredményes.

A csoport további magyar érdekeltségű együtteseinek összecsapásán az előző kiírásban negyedik Metz hazai pályán 38–29-re győzött a Borussia Dortmund ellen. A francia együttesben Albek Anna háromszor, míg az Európa-bajnoki bronzérmes Vámos Petra kétszer talált be, a német alakulatban Szikora Melinda a kapujára tartó egyetlen lövésből gól született.

Két fordulót követően a Debrecenben egy góllal diadalmaskodó Bistrita mellett így már csak a Győr és a Metz hibátlan a csoportban.

Női Bajnokok Ligája, csoportkör, 2. forduló, A csoport:
Győri Audi ETO KC-Team Esbjerg (dán) 31-30 (15-15)

Korábban:
DVSC Schaeffler - Gloria Bistrita-Nasaud (román) 33-34 (15-15)

Hirdetés
Hirdetés