Bajnokavatás elnapolva, egyenlített a Fradi a döntőben

A Ferencváros 1–0-ra legyőzte idegenben az ETO FC Győrt a női labdarúgó-bajnokság döntőjének második mérkőzésén, ezzel egyenlített az egyik fél második sikeréig tartó párharcban (1–1). A bajnoki címről döntő harmadik meccset vasárnap a Groupama Arénában rendezik.

A Győr hétfőn 1–0-ra megverte idegenben az alapszakaszgyőztes Ferencvárost a női bajnoki döntő első meccsén, így csütörtökön abban a tudatban fogadhatta fővárosi riválisát az ETO Parkban, hogy ha ismét nyer, akkor letaszítja a trónról a Fradit, és megszerzi története első bajnoki címét. De az biztos volt, hogy az FTC nem adja majd olcsón a bőrét, még úgy sem, hogy soraiból két alapember, Csigi Eszter és Papp Luca is hiányzott eltiltás miatt.

Az első igazán nagy helyzetet a 14. percben a Magyar Kupa-győztes győri együttes dolgozta ki, de a góllövőlistát 29 találattal vezető Vachter Fanni sokat bíbelődött a labda átvételével a kaputól hét méterre, így az egyik ferencvárosi védő tisztázni tudott előle. Tíz perccel később a másik oldalon Diószegi Fanni perdített a kapu fölé. A vendégek kapusának, Milica Koszticsnak a 33. percben Maya Ladhani kísérleténél kellett bemutatnia az első nagy védését. A Fradi legnagyobb gólszerzési lehetősége a 40. percben adódott az első félidőben, amikor a győriek kapusa, Borók Dorina borzalmas kirúgása után a kapura törő Nagy Viktória a lécre bombázta a labdát.

A fordulás után – a párharc első mérkőzéséhez hasonlóan – hamar jött a gól, de ezúttal nem a győriek szerezték azt, hanem a ferencvárosiak: Túróczy Anna szöglete után az FTC egyik legveszélyesebb játékosa, Nagy Viktória fejelt közvetlen közelről az ETO kapujába (0–1).

A Fradi huszonkét éves szélsőjének ez volt a nyolcadik találata ebben a bajnokságban, így csapattársai közül már csak Csányi Diána (10) előzi meg őt a góllövőlistán.

A Győr a kapott gól utáni percekben ritmust váltott, utána azonban nem tudta nagy nyomás alá helyezni a Fradi kapuját, és igazán veszélyes gólszerzési lehetőségeket sem tudott kialakítani. A Ferencváros így minimális különbséggel megnyerte a találkozót, és kiharcolta a harmadik meccset, amelyre vasárnap 20 órától a Groupama Arénában kerül sor.

SIMPLE LIGA, NŐI NB I
DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS

ETO FC Győr–FTC-Telekom 0–1
(0–0)
Gólszerző: Nagy Viktória (47.)
Az egyik fél második sikeréig tartó párharc állása: 1–1

Ez is érdekelheti: