„Két-három héten belül kocoghatok is már” – súlyos sérülése után jó híreket közölt a magyar válogatott csatár
)
Augusztusban szenvedett súlyos sérülést a Paks csatára, Hahn János. A rutinos támadó a klub hivatalos honlapján beszélt felépülésének részleteiről beszélt.
Mint ismert, a Larnaca elleni Konferencialiga-selejtező-mérkőzésen szenvedett súlyos térdsérülés Hahn János, a Paks csatára, aki ebben a szezonban az NB I-ben még nem tudott pályára lépni.
A korábbi gólkirály a klub hivatalos honlapján arról beszélt, hogyan alakul a felépülése.
Nagyon jól állok, egyre jobban. Minden rendben, a tizenegyedik héten vagyok, biciklizem, gyógytornázom. Megközelítőleg két-három héten belül kocoghatok is már, ami a következő lépcsőfok.
– mondta Hahn.
A 29 éves csatár mellett Bognár György vezetőedző nem számíthat Skribek Alen, Szélpál Norbert, Haraszti Zsolt, Balogh Balázs és Lenzsér Bence játékára sem, szintén sérülés miatt.
EZT OLVASTA MÁR?