A Barcelona trénere a 3–3-as döntetlen után: Néha jobb, ha alszunk rá egyet
)
Mint arról korábban beszámoltunk, a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének szerdai odavágóján az Inter 3–3-as döntetlent játszott a Barcelona otthonában.
„Lamine Yamal utat mutatott nekünk azzal a hihetetlen találattal, amely kulcsfontosságú volt, miután hamar kétgólos hátrányba kerültünk. Nagyon fontos játékos számunkra, mert a nagy meccseken, ahogy már korábban is megmutatta, mindig a legjobbját nyújtja” – vélekedett játékosáról Hansi Flick, a katalánok trénere.
A mérkőzés után nem mondtam nekik semmit. Néha jobb, ha alszunk rá egyet, aztán beszélünk róla. Kétszer is hátrányba kerültünk, de mindkét alkalommal visszajöttünk
– tette hozzá a német szakember, akinek csapata a spanyol élvonal következő fordulójában a Real Valladolid otthonában lép pályára.