Hansi Flick a Barcelona győzelme után: Ez egy jó eredmény, de hosszú még az út
)
A címvédő katalán együttes félóra játék után hátrányba került, de még a szünet előtt Jules Koundé góljával egyenlített, majd az 59. percben Robert Lewandowski is betalált. A Barca ezzel kihasználta a Real Madrid szombati vereségét és átvette a vezetést a tabellán.
„Ez egy igazi csapatmunka volt. Az ellenfél jól szervezetten játszott, így keményen meg kellett küzdenünk a sikerért, de a győzelem megérdemelt volt. A Sociedad mélyen védekezett, ezért fokozatosan kellett alakítanunk a játékunkon, hogy áttörjük a védelmüket" – mondta Hansi Flick, a katalánok vezetőedzője a mérkőzés után.
A német szakember Lamine Yamal teljesítményét is méltatta, aki visszatért a pályára és az 59. percben még gólpasszt is adott Robert Lewandowskinak.
Nagyszerű, hogy Lamine Yamal visszatért, mindenki látja, hogy milyen jó formában van. Az egész csapat keményen dolgozik, mindössze 68 óránk volt pihenni az előző mérkőzés óta, hihetetlen látni, hogy ennek ellenére mindenki maximális erőbedobással játszik. Ez egy jó eredmény, de hosszú még az út. Folytatnunk kell a munkát.