Három magyar bronzérem az 500 méteres párosversenyekben
)
A szegedi Kiss Ágnes, Nagy Bianka duó szombaton harmadik lett 200 méteren, az 500 méteres olimpiai számban azonban címvédőként abszolút favoritnak számított, különösen annak fényében, hogy idén még nem kapott ki: megnyerte a szegedi és a poznani világkupát is. A verseny aztán nem tükrözte a papírformát, a magyarok ugyanis önmagukhoz képest gyengén kezdtek, féltávnál a vezető spanyol, ukrán, lengyel trió után negyedikként haladtak át. A hajrához közeledve is úgy tűnt, nincs bennük elég erő a robbantáshoz, de végül minden erőtartalékukat mozgósítva az utolsó métereken sikerült megelőzniük a lengyeleket. A rövidebb táv után így az olimpiai számban is bronzérem került a nyakukba. Érdekesség, hogy 200 méteren ugyanez volt a dobogósok sorrendje.
„Nem voltunk önmagunk. Én nagyon elégedett lennék egy bronzéremmel, ha azt érezném, hogy kihoztuk magunkból, ami bennünk van, de most árnyékai voltunk önmagunknak az elejétől a végéig” – nyilatkozott Nagy Bianka. „Ennek megvannak az okai, ezeket majd értékeljük, átbeszéljük és próbálunk rajtuk javítani. Vannak rajtunk kívülálló okok, de magunkban is kell keresnünk a hibát. A legfontosabb verseny, a világbajnokság még előttünk áll, addig még van bőven időnk.”
Kiss Ágnes úgy fogalmazott, nem esett túl jól, hogy a két világkupa után rájuk tették a terhet, hogy csak az jó, ha nyernek.
„Nem lehet mindig nyerni. A döntőben láttam, hogy nagyon elmentek a többiek. Valahogy most nem állt össze a pályánk, talán az első öt húzás az, ami jó volt” – tette hozzá.
Harmadik lett a Kollár Kristóf, Juhász István kenus duó is, ugyancsak 500 méteren, a fiatal paksi kettős remekül versenyzett. A spanyolokkal együtt ők rajtoltak a legjobban, de aztán az olaszok átvették a vezetést. Kollárék lassan leszakadtak a spanyolokról, de egészen a hajráig tartották a harmadik helyüket, így végül bronzérmet szereztek. Mindkét versenyző benne volt a szombaton második vegyes négyesben, így mindketten második érmüket gyűjtötték be Racicében.
„Én csak a spanyolokra figyeltem, tudtam, hogy ők jók lesznek. Éreztem, hogy az elején ott voltunk a többiekkel és később, az utazóban is. A végén volt egy kis +műszerészkedés+, ott egy kicsit szétestünk, vissza is lassult a hajó. Kis éhesség maradt bennünk, a hibákat majd ki kell javítani, hogy a vb-n is eredményesek tudjunk lenni” – értékelt Kollár Kristóf.
A női kajakosok páros számában Kiss Blanka és a 200 egyesben győztes Lucz Anna volt a magyar induló. Előbbi versenyző éppen vasárnap ünnepli a 29. születésnapját, így az egység szeretett volna egy érmet a jeles alkalomra, de ezt nem adták ajándékba. A sok csatát megélt újpesti egység 200-as specialistaként szinte kilőtt a rajtból és jelentős előnyre tett szert, a mezőny többi része féltávnál kezdett felzárkózni hozzájuk. Ezután azonban a lengyelek és a németek is elmentek a magyarok mellett, akik azért a bronzérmes pozíciót meg tudták tartani a célig.
„Ez nagyon jó szülinapi ajándék volt. Köszönöm Annának és magunknak” – kezdte Kiss Blanka. „Nagyon magasan volt a léc, hiszen előttünk a női kajakosok mind aranyérmet nyertek, így reméltem, hogy mi is tudunk dobogózni. Sikerült, én pedig nagyon elégedett vagyok a párosunkkal.”
„Jó pályát jöttünk. Az előfutam után arról beszéltünk, hogy a közepében maradt egy kicsi, hát most ott sem. A dobogó mellett annak is örülök, hogy szerintem életünk legjobb idejét mentük” – fogalmazott Lucz Anna.
A férfi kajakosok hasonló számában Kurucz Levente és Opavszky Márk – azok után, hogy májusban, Szegeden világkupát nyert – jól kezdett a döntőben, a 250-es ellenőrzőpontnál másodikként haladt át a németek mögött, a folytatásban azonban fokozatosan visszaesett és végül ötödikként ért a célba. A szám a németek sikerét hozta, a második helyen a házigazda csehek, a harmadikon az olaszok végeztek.
A kontinensviadal a délutáni 5000 méteres finálékkal zárul.