A Red Bull tanácsadója már nem aggódik Verstappen távozása miatt
)
A Red Bull nehéz szezonkezdete után az elmúlt hetekben a holland pilóta esetleges távozásától volt hangos a sajtó, azonban a Max Verstappen cáfolta, hogy a 2028-ig tartó szerződésének lejárta előtt hagyná el a csapatot. A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko szintén aggódott a négyszeres világbajnok távozása miatt, azonban elmondása szerint ettől már nem tart.
Igaz, korábban aggódtam, de már nem annyira. Max lojális és nyilvánosan is kijelentette elkötelezettségét a Red Bull iránt. Teljes mértékben a ránk váró feladatokra koncentrál, éppen ezért egyáltalán nem hiszem, hogy a váltáson gondolkodna. Meggyőződésem, hogy Max 2026-ban is a Red Bullnál fog versenyezni. A szezon kezdete előtt beszéltünk a 2025-ös évvel kapcsolatos elvárásainkról. Mindenki, beleértve Maxot is, egyetértett abban, hogy a címvédés a célunk, de a sikert nem tudjuk garantálni. Mindent megteszünk, ami csak tőlünk telik, de senki sem várhatja el tőlünk, hogy állandóan nyerjünk. Minden alkalommal a lehető legtöbb pontot kell szereznünk
– nyilatkozta a Sport Bildnek.