Mészölyék sem tudták lelassítani a szülinapos Honvédot – kiütés a Bozsik Arénában
,fit(700:467))
„Ma, 2025-ben, a klub 116. születésnapját ünnepeljük – egy olyan egyesületét, amely nemcsak a kispestiek, hanem az egész ország büszkesége lett” – olvasható a Budapest Honvéd hivatalos oldalán, amely többek között arra is felhívta a figyelmet, hogy vészesen közelít a 2025–2026-os idény első hazai mérkőzése.
Feczkó Tamás együttese repülőrajtot vett Fehérváron, s joggal bízhattak abban a kispesti szurkolók, hogy a veretlenség a labdarúgó NB II második fordulójában sem ér véget. A születésnapi köszöntő meg is hozta a kívánt hatást, hiszen a hazaiak már a 16. percben megszerezték a vezetést: Branko Pauljevics indítása után Pinte Patrik lövését még védte Hársfalvi András, de Szamosi Ádám ismétlésénél már esélytelen volt a budafoki kapus.
A 18 éves támadó a Fehérvár ellen is betalált, mostani gólja pedig egyértelműen beindította a kispesti hengert. A játékvezető a 27. percben ráadásul egy tizenegyest is megítélt – kezezés miatt – a hazaiaknak, a labda mögé álló Csontos Dominik nem is hibázta el a lehetőséget. Ezt követően Mészöly Géza együttese is bátrabban futballozott, de a lendületet hamar megszakította egy kispesti kontratámadás, amelynek végén Zuigéber Ákos volt eredményes. A jobb oldali támadó sportszerűen nem is ünnepelte meg a gólját, hiszen korábban a Budafokot is erősítette.
A második félidő már inkább az ünneplésről szólt
A hazai szurkolók énekléssel, míg a csapatuk rengeteg helyzettel folytatták a második játékrészt, a negyedik gólt azonban sehogy sem tudták megszerezni a kispestiek. A B-közép több ízben is a bajnoki címről dalolt, bár ezt minden bizonnyal minden futballrajongó kicsit korainak tartja még.
Ami biztos, a Honvéd a Vidit követően a Budafokot is meggyőző játékkal múlt felül, a következő fordulóban pedig jöhet a Szentlőrinc, amely két mérkőzésen eddig két pontot gyűjtött a mostani idényben.